
A Brit Függetlenségi Párt egy angliai pótválasztáson a voksok 24 százalékát szerezte meg, kétszer annyit, mint a kormányzó konzervatívok, így másodikként végeztek a Munkáspárt mögött. A jobboldali populista tömörülés több helyhatósági választáson is hasonlóan jól teljesített.
Az eredmények azt mutatják, hogy a brit társadalom egyre nagyobb része fordul el az Európai Uniótól – a párt ugyanis főként Nagy-Britannia EU-tagsága és a laza bevándorlási szabályok ellen kampányol. David Cameron kormányfő már reagált a szélsőjobb előretörésére: azt mondta, hogy akár a 2015-ben esedékes parlamenti választások előtt referendumot tarthatnak az ország uniós tagságáról.
Egyes politikai szakértők szerint a Brit Függetlenségi Párt komoly gondot okozhat Cameron pártjának két év múlva – akár még azt is megakadályozhatja, hogy többséget szerezzen a törvényhozásban. Úgy vélik ugyanis, hogy a szélsőjobboldali párt bázisa főként kiábrándult konzervatívokból áll.













