Keresztény hitünk egyik legfontosabb összegző szövege idén 1700 éves
Idén ezerhétszáz éves a Niceai hitvallás. Képzeletben elutazunk a zsinatra, jelen lehetünk a hitvallás megszövegezésének fontosabb vitáinál, majd kicsit elidőzünk reformátoraink asztaltársaságánál, hogy megtudjuk, ők miként vélekedtek erről a dokumentumról, végül megérkezünk napjainkhoz, hogy megválaszoljuk a kérdést: mit jelent manapság ez az ökumenikus örökség.
Korányi András az Evangélikus.hu honlapján megjelent cikkében többek között így fogalmaz: "A Niceai hitvallás a 325-ben tartott zsinat legismertebb öröksége mindmáig – még akkor is, ha elfogadásának a folyamata eltartott a 381-es konstantinápolyi zsinatig, első fennmaradt teljes szövege pedig a Khalkédónban 451-ben tartott negyedik egyetemes zsinat anyagában található. Az azonban semmiképpen nem kétséges, hogy magát a hitvallás alapját jelentő anyagot itt és ekkor fogadták el.
A Niceai hitvalláshoz hasonló normatív szöveg, amely – legalábbis a Római Birodalomra kiterjedő – egyetemes érvénnyel bírt, nem jöhetett volna létre korábban, hiszen az üldöztetések idején sem tanácsos, sem lehetséges nem lett volna az egyházi vezetők összegyülekezése egy helyen. Az egyetemes zsinat műfaja tehát úgy alakulhatott ki, hogy megvalósult a keresztényeket is magában foglaló vallásszabadság, s ezzel megindulhatott mind az egyházszervezetnek, mind a teológiai kihívásoknak az átfogó átgondolása.
A hitvallás lényegét a szentháromságos kinyilatkoztatás gondos megfogalmazása adja. Kiindulási pontja a Jézus Krisztusban megvalósult kinyilatkoztatás volt, amelyet a teológia manapság „Krisztus-eseménynek” nevez: a megtestesülés, a megváltás, a feltámadás és a dicsőségbe emeltetés folyamata, melyen keresztül kijelentés történt Istenről.
Ennek elsődleges értelmezési pontja Jézus Krisztus személyéhez kötődött: valós istensége és valós embersége az egyetemes megváltás egyetlen értelmezhető garanciája, amelyet már az első három évszázadban is sorozatos és sokrétű támadások értek. Elegendő itt megemlíteni a gnoszticizmus burjánzó irányzatait, melyekben többnyire a teljesen elvont, szellemiesített Isten tanításával találkozunk, amihez képest vagy Jézus emberségét, vagy istenségét relativizálták, s ezzel megszüntetni igyekeztek a Megváltó evangéliumának valóságos, átütő változást jelentő erejét.
Ebből következett az Istennek és Jézusnak az egymáshoz való viszonyát tisztázó disputa – valóságos istenségéről –, illetve ennek állítása nyomán valóságos emberségének a tisztázása is. Elegendő itt példaként arra utalnunk, hogy Jézust megelőzően Istent csak költői formában nevezhették atyának, őáltala viszont olyan kijelentést kaptunk, melyben Isten atyasága lényegi kinyilatkoztatásként szerepel. Mindezt a Szentlélekre vonatkozó hitvallási állítások tették teljessé a 4–5. század során megtartott négy egyetemes zsinaton, a már említettek mellett a 431-es efezusi zsinattal egységben."
Fotó: Porphyrios.gr
