
A Fidesz kezdeményezte, hogy az Országos Választási Bizottság adjon ki egy állásfoglalást, miszerint a szavazólapot a választási bizottság elõtt kell borítékba helyezni, illetve a szavazólap mindkét oldalát le kell pecsételni. Az MSZP támogatta a javaslatot. Az országos listát állító pártok abban is egyetértettek, hogy ha az OVB döntése törvénymódosítást tesz szükségessé, rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze a jövõ héten.
Büntetõ feljelentést tett a Tatabányai Rendõrkapitányságon Ivádi Sándorné helyi lakos, miután négy, számára ismeretlen telefonszámmal kapcsolatban több alkalommal számlákat és velük együtt postai csekkeket kapott egy hazai mobiltelefon-szolgáltatótól. A hölgy elmondása szerint a számlákból megállapítható, hogy a vevõ az MSZP XXII. kerületi szervezete, míg a papírok tanúsága szerint õ maga a számlafizetõ. A számlák összege csaknem 210 ezer forintra rúg. A telefonszámokat használók közül, akiket a hölgy felhívott, többen is állították, hogy a kártyát és egy-egy pólót MSZP-s kampányrendezvényen MSZP-s aktivistáktól kapták, akik azt kérték, hogy cserébe szavazzanak a Magyar Szocialista Pártra.











