
A Magyar Nemzet úgy tudja, a Soros György által is milliárdokkal támogatott alapítvány honlapján utoljára júliusban jelentetett meg egy külpolitikai hírösszefoglalót. Az azt megelőző bejegyzés pedig 2013 októberéből származik. Szigetvári Viktor, az Együtt nemrég megválasztott elnöke a lapnak azt mondta: az önkormányzati választásig tartó kampány miatt jutott kevesebb idő a szakmai munkára.













