
Agglomeráció: Varga Mihály sem tudja, mennyibe kerül az államnak
Alig egy hónap múlva már az államnak kell működtetnie a budapesti agglomerációs járatokat, arra azonban a nemzetgazdasági miniszter sem tudott válaszolni, mennyibe kerül majd ez az államnak.
Varga Mihály a Hír TV-nek azt mondta: konkrét számok akkor lesznek, ha a fővárostól megkapják a szükséges adatokat a HÉV-ek és buszok működtetéséről. Február 17-étől veszi át az állam az agglomerációs járatokat Budapesttől, Tarlós István főpolgármester addig vállalt garanciát a működtetésükre.
„ – A fejlesztési miniszter kapott megbízást arra, hogy ezt a főpolgármester úrral egyeztesse. Én azt gondolom, hogy az elmúlt években az állami érdekkörbe tartozó közlekedési vállalatok jelentős javuláson mentek keresztül, kisebb lett az adósságállományuk, versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni. Biztos vagyok abban, hogy a fővárostól esetlegesen átkerülő közlekedési kapacitásokat az állam hatékonyan tudja majd működtetni.– Tehát akkor még nem tudjuk, hogy ez mennyibe fog kerülni?– Hát, természetesen nem tudjuk, mert a fővárosnál vannak ezek a számok, ha megkapjuk, megvizsgáljuk és megnézzük, hogy az állam szempontjából hogyan lehet ezeket működtetni” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.”













