
Négyezer rendvédelmis élt a lehetőséggel
Több mint négyezren foglalták le üdülésüket az illegális bevándorlás megfékezéséért átvezényelt rendvédelmisek közül a kormány programja keretében – közölte Balog Zoltán. Ez családtagokkal együtt több mint tizenegyezer fő üdültetését jelenti.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a programmal azt hálálják meg, hogy az érintettek a szeretteikkel töltött időt az ország védelmére cserélték.
Balog Zoltán a migránsok által elkövetett kölni tömeges molesztálásra utalva azt mondta: az országhatárok őrzésével humanitárius katasztrófát sikerült elkerülni.
A kormány még novemberben indított programot azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akiket szolgálati helyükről a határ védelmére vezényeltek át, az intézkedés összesen ötezer embert és családtagjaikat érinti.














