
Önkéntes honvédséget hozna létre a Jobbik
Önkéntes honvédséget hozna létre a Jobbik. Az ellenzéki párt azt követeli, hogy az állam mindenkinek biztosítsa az ingyenes alapkiképzést, aki részt kíván venni önkéntesként Magyarország határainak megvédésében.
Novák Előd bejelentette, javaslatukat kedden Simicskó István honvédelmi miniszternek is eljuttatják.
„Az önkéntes tartalékos rendszer nem megfelelő, mivel ez csak egy két hónapos egyszerű laktanyai szolgálatot jelent. Ezért a Jobbik fontosnak tartja a honvédség harmadik pillérének bevezetését, illetve az önkéntes tartalékos rendszer mellett szükséges megteremteni az önkéntes honvédséget, akik alapkiképzést kapnának és egyfajta nyugvó rendszert hoznának létre, akiknek a behívását minősített esetekhez kellene kötni” – mondta Novák Előd.













