

Képmutató a Fidesz Soros György elleni hadjárata a Jobbik szerint, ugyanis közben egy hasonló elveket valló üzletemberrel bizniszelnek.
Mirkóczki Ádám szóvivő azt mondta: a letelepedési kötvényeken több milliárdos hasznot húzó Arton Capital vezetője – Arnold Anton – ugyanazt vallja és mondja a bevándorlásról, mint Soros György. Az üzletember ráadásul már régóta azt szorgalmazza, hogy a letelepedési kötvényeket kínáló országok a kötvényüzlet nyereségének két százalékát a menekültek integrációjára fordítsák. A Fidesz mégis üzletel vele, ami a Jobbik szerint a kormány bevándorláspolitikáját hiteltelenné teszi.
„Egy globalizációpárti, bevándorlást támogató, kvótapárti, a bevándorlók letelepítését segítő üzletemberről van szó, akit a Fidesz-kormány a letelepedésikötvény-biznisz segítéségével nem kevesebb mint 8 milliárd forint közpénzhez juttatott. Ez az az ember, akivel folyamatosan üzleti kapcsolatban áll a kormány és közeli személyek, ez az ember, aki ugyanazt vallja és mondja, mint Soros György” – mondta a Jobbik szóvivője.