
A nemzetközileg elismert divattervezőt még vasárnap hajnalban találták holtan otthonában. A gyanú szerint L. József annyira megverte a 60 éves férfit, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe. A 39 éves férfit a rendőrök Ózd közelében fogták el. „A 39 éves L. József büntetett előéletű hajléktalan személy Budapestre való felszállítását követően ténybeli beismerő vallomást tett. A házkutatások során egyébként a lakásból eltűnt dolgok nagy része előkerült. A gyanúsított vallomásában hivatkozott különböző dolgokra, többek között alkoholbefolyásoltságra, kábítószer-függőségére, illetve látáscsökkenésére és pszichés megbetegedésére is” – nyilatkozta Szigeti József, a BRFK Bűnügyi Főosztályának vezetője.
A rendőrség kezdeményezte L. József előzetes letartóztatását.
Továbbiak a témában
2 perc Nem az a kérdés, mit mondtak Orbánról, hanem hogy mit kezdtek a saját ígéreteikkel
2 perc Ha mindig a politikai ellenfél intézménye kerül sorra, meddig nevezhető ez szakmai átalakításnak?
1 perc 









