
Kiderült, hogy kik a magyar űrhajós-jelöltek
Szakály András, Schlégl Ádám, Cserényi Gyula és Kapu Tibor. Ők négyen azok, akiket több mint kétszáz jelentkezőből választottak ki a magyar űr-programra - mondta el az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
Ferencz Orsolya rámutatott: történelmi pillanathoz ért a magyar tudomány és ezzel egész Magyarország.
A legidősebb jelölt a maga 40 évével Szakály András aki repülőgép tervezőmérnök.
A csapat másik tagja az a 33 éves Schlégl Ádám aki klinikai ortopédsebész, ő évente több ezer embernek segít talpra állni. Ezek mellett fekete öves karate mester.
Szintén 33 éves az a Cserényi Gyula aki erősáramú villamosmérnök Kecskeméten.
Kapu Tibor a legfiatalabb, ő fejlesztőmérnök. Ejtőernyősként 38 sikeres ugrás van mögötte.
HírTV
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 










