
Bayer vlog: Az emberek normálisak, a politikusok idióták + videó
Nemrégiben ért véget egy 21 országot felölelő nagy kutatás, amelyben egyebek mellett részt vett az Oxfordi Egyetem is. Arról kérdezték az embereket, hogy miképpen látják a XXI. század elején a világ geopolitikai helyzetét.
A kutatásból sok egyéb mellett a következő dolgok derültek ki: az emberek döntő többsége már nem két szemben álló tömbnek látja a világot, ezzel szemben azt szeretnék, hogy minden ország a saját érdekei mentén kössön mindenkivel legkülönbözőbb megállapodásokat, elsősorban gazdasági téren. Így például az emberek döntő többsége azt vallja, hogy a saját hazájának igenis együtt kell működnie gazdasági kérdésekben Kínával, és az emberek döntő többsége azt szeretné, hogyha Kína jelen lenne a saját hazájának gazdaságában.
A teljes videó:
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 










