Professzor úr, látta már a Hunyadi sorozatot?
Nem, és félek tőle, nem is fogom. Ez nem elvi kérdés, pusztán arról van szó, nincs rá időm, a televízióban csak a híreket szoktam megnézni, moziban is akkor voltam utoljára, amikor a ma már ötvenévesnél idősebb fiaim még a lábamon ültek a vetítőteremben. Aki humán területen dolgozik, annak olykor céltalanul is kell olvasnia szövegeket. Szó sincs tehát arról, hogy elutasítanám az ilyen „világi hívságokat”.
És mit gondol arról, hogy az ilyen produkciók ráirányítják a figyelmet történelmünkre, illetve a hőseinkre?
Ezt fontosnak tartom. Mindig irigyeltem az angolok hasonló történeteit, például Artúr király legendáit, amelyek azt sugallják, ők valamiféle kivételes nép. Mostanában a törökök sulykolják bele az arab világba meglehetősen kommersz dolgaikkal vezető pozíciójukat – megjegyzem, mivel ezeket a kulturális termékeket Magyarországon is el lehet érni, sokan török olvasatban ismerik meg történelmi eseményeinket. Ennek a műfajnak tehát van egyfajta propagandaereje, én ugyanakkor nem szorulok rá, magamtól is tudom, hová tartozom, hol a helyem.
A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!
