
A Mathias Corvinus Collegium diplomaosztóján mondott beszédet az intézmény kuratóriumi elnöke. Orbán Balázs szerint az MCC-ben olyan diákok vannak, akik mertek nagyot álmodni és harcoltak is az álmaikért, így megkapták az értékek és a tudás komplex rendszerét. A kuratóriumi elnök arra is kitért, hogy továbbra is hisznek abban, hogy az oktatás és a tehetséggondozás mindenkinek jár társadalmi státusztól függetlenül, és a jövőben is kiállnak a munkájuk értéke mellett, amelyre az egész nyugati világ felfigyelt.
Az MCC főigazgatója pedig az oktatás jövőjéről is szót ejtett. Szalai Zoltán szerint a mesterséges intelligenciának és a geopolitikának kiemelt szerepe lesz a jövőben, illetve elmondta, hogy 2026-ra már több mint 30 helyszínen 8000 diákot számlál az intézmény.













