Ellenállást hirdet a Fidesz a legfőbb ügyész lemondása után

Ellenállást hirdet a Fidesz Magyar Péter önkényével szemben – reagált közösségi oldalán Bóka János, a párt frakcióvezetője a legfőbb ügyész lemondására.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Frissítve: 58 perce
  • Forrás: HírTV
  • Fotó: Varga Jozsef Zoltan
Vágólapra másolva!

Bóka János hangsúlyozta: Nagy Gábor Bálint távozását követően a hatóság nyíltan politikai irányítás alá kerülhet. A vezető arra hivatkozva mondott le, hogy az ügyészségnek meg kell őriznie függetlenségét, és nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek vagy hatalmi játszmáinak eszközévé.

A témában Dornfeld László politikai elemző nyilatkozott arról, hogy milyen jelet küld ez a lemondás a rendszeren belül maradó ügyészeknek és bíráknak, illetve miért a megbízatás lejárta előtt szűk egy hónappal jött el az a pont, amikor a döntést bejelentette Nagy Gábor Bálint?

Nyomásnak volt kitéve a legfőbb ügyész Magyar Péter kormányzása miatt – jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője. Tuzson Bence szerint a legfőbb ügyésznek független munkát kell végeznie. A politikus hozzátette: Magyar Péter ezt nem hagyta, mindig beleszólt Nagy Gábor Bálint munkájába.

A Fidesz szervereinek lefoglalása után lemondott a legfőbb ügyész – reagált a hírre közösségi oldalán a KDNP frakcióvezetője. Rétvári Bence azt írta, hogy Magyar Péter önkényét már nem tudja megállítani a parlament, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság és az ügyészség sem, csak az emberek. A politikus szerint éppen ezért van egyre nagyobb szükség a Nemzeti Ellenállásra.

A legfőbb ügyész lemondása is azt bizonyítja, hogy a kormány befolyásolja az ügyészég működését – erre hívta fel a figyelmet egy politikai elemző. Zila János Paláver Hangoló műsorunkban elmondta: Ez egy újabb lépés afelé, hogy minden hatalmi ág és súlyt képviselő szerv a Tisza Párt nyomása alá kerüljön. Az elemző szerint a Fidesz adatbázisának lefoglalása is arra mutat, hogy a kormány olyan információkra szeretne rálátni, ami az ellenzék ellehetetlenítésében segíti őket. Zila János hozzátette: lehetséges, hogy olyan lépések előtt állnak, ami árthat a népszerűségüknek, ezért támadják a Fideszt.