
Az árkorlátozások kivezetését, a nyugdíjak visszavágását és adóemelést javasol az OECD a kormánynak
Mivel csökkenteni akarja a nagy cégek adóit, ezért a Tisza-kabinet a lakossági megszorítások politikája felé fordulhat – erre hívta fel a figyelmet a Fidesz országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Szalai Piroska hangsúlyozta: Magyar Péter kormánya a megszorításokhoz erős javaslatokat is kapott júniusban az Európai Bizottságtól, a napokban pedig az OECD nevű nemzetközi szervezettől is. A politikus rámutatott: ha ezeket a kormány végrehajtja, azzal nagyobb pusztítást idézhet elő, mint amilyen a Bokros-csomagot követte, miközben a pénzt Magyarországról külföldre szivattyúzhatják.
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 









