Hatszázötven éve, 1374. február 18-án született Anjou Szent Hedvig (Jadwiga) lengyel királynő, magyar hercegnő, Lengyelország védőszentje, Litvánia apostola. A nemcsak különösen a lengyel, de a litván és a magyar szívnek is oly kedves Hedvig I. (Nagy) Lajos és Kotromanics Erzsébet bosnyák hercegnő lánya volt. Négyéves koráig a magyar udvarban nevelkedett, 1378-ban édesapja – fiú utód híján – úgy határozott, eljegyzi őt III. Lipót osztrák herceg nyolcéves fiával, Habsburg Vilmossal, így küldték gyermekként Bécsbe.
Miután Nagy Lajos 1382-ben meghalt, az utódlás kérdése hirtelen előtérbe került. A lengyel koronát is birtokló uralkodó, a perszonálunió megőrzése céljából trónját idősebb lányára, Máriára és annak jegyesére, Luxemburgi Zsigmondra akarta hagyni, Krakkóban azonban keresztülhúzták a terveit: a Lajosért annyira nem rajongó lengyel főurak elutasították Mária trónra emelését. Helyette a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a hatalmat, aki 1384-ben át is költözött a krakkói udvarba.
A tízéves lányt esztendős leányt rex titulussal koronázták meg, ám apja vele kapcsolatos egykori házassági tervei finoman szólva is kisiklottak. A lengyel nemesek Habsburg Vilmos személyét is megvétózták, és az akkor még pogány litván fejedelemnek, Jagellónak kínálták fel a fiatal királynő kezét. Némi közjáték után – Vilmos Krakkóba szökött gyorsan elhálni és így szentesíteni a házasságot, ám a tervbe kudarcba fulladt – Hedvig és a nála közel harminc évvel idősebb Jagelló 1386. február 18-án, a Waweli székesegyházban hivatalosan is összekötötte az életét.
Mindennek eredményeként – a feleség fiatal kora miatt – az uralkodói jogkörök nagyrészt Jagellóra (II. Ulászló) szálltak át, ám Hedvig, aki a házasságában Isten akaratát látta, a későbbiekben is részt vállalt Lengyelország kormányzásában. Források szerint a kifejezetten művelt, több nyelven beszélő királynő páldául táborba szállt az 1387. évi halicsi hadjárat idején, 1390 után pedig személyesen levelezett és tárgyalt a lengyel monarchia legjelentősebb északi riválisával, a Német Lovagrenddel.
Személyét mégsem e tevékenységei, sokkal inkább a keresztény hit terjesztése és a művelődés támogatása érdekében, valamint az elesettek segélyezése terén végzett szolgálatai miatt veszi körül a mai napig olyan nagy tisztelet a lengyelek és a litvánok körében.
Nevéhez fűződik többek között a vilniusi püspökség megszervezése, a prágai egyetemen litván hallgatók számára ösztöndíjat alapított, és az uralkodópár adományainak köszönhető az is, hogy a krakkói egyetem az 1390-es években ismét megnyitotta kapuit, sőt, teológiai fakultással bővült. Hedvig saját vagyonából is támogatta a művészek, tudósok munkáját, kórházakat alapított, nem ritkán saját maga ápolta a betegeket.
Az életéről szóló legendák is javarészt utóbbi tevékenységér fókuszálnak. Vele kapcsolatban is feljegyezték például azt a történetet, amelyet mi inkább Árpád-házi Szent Erzsébettel kapcsolatban ismerünk. Ez alapján Hedvig gyakran ételt csempészett ki a palotából a szegények számára, ami akkoriban halálos bűn volt. Egyik éjszaka, amikor elindult szokásos útjára, a várból kivezető titkos folyosó végén a férje várt rá, ám a kötényébe rejtett étel egy csokor rózsává változott. Egy másik legenda szerint pedig Hedvig palástja feltámasztott egy vízbe fulladt embert.
A teljes cikk a mandiner.hu oldalon található.
Fotó: mandiner.hu
