
Közösen állít jelöltet és együtt kampányol a 2014-es választásokra az MSZP Bajnai Gordonnal. Többek között ebben állapodott meg Mesterházy Attila az Együtt 2014 választási mozgalom elnökével.
Konstruktív, egyenes és őszinte – így foglalta össze Mesterházy Attila a találkozót Bajnai Gordonnal. Az MSZP választmánya és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője több pontban is megállapodásra jutott.
2014-ben mindenhol közösen fognak jelöltet állítani. Az addig hátralévő időközi választásokon együtt indulnak majd, valamint a politikai akcióikat összehangolják. A felek döntöttek egy forródrót létrehozásáról is, hogy folyamatosan tudjanak a jövőben egyeztetni.
Bajnai Gordon szerint széles körű összefogásra van szükség az Orbán-kormány leváltásához, ezért számít a szocialisták segítségére. Az Együtt 2014 elnöke arról is beszélt, hogy az 5 hetes országjárásuk után készen állnak arra is, hogy programjukat egyeztessék az MSZP-vel. Bajnai Gordon azt mondta, a miniszterelnök-jelölt személyéről még nem beszéltek.
Mesterházy Attila az MSZP választmányi ülése utáni sajtótájékoztatón kitérő választ adott arra, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget. „Nem az a lényeg, hogy én mire tartom magam alkalmasnak, hanem az, hogy a választók mire tartanak bennünket alkalmasnak” – fogalmazott.