Kiemelt videók
„Egy ember erõlteti ránk a programját, vagy a nemzet közös programját követjük?”
"A történelem ma is, 2006-ban világos kérdéseket állít elénk, ismét választhatunk. Egy ember erõlteti ránk a programját vagy a nemzet közös programját követjük? Nemzetközi érdekeket szolgálunk vagy nemzeti érdekeink vezetnek majd bennünket?"
Orbán Viktor ünnepi beszédét ma délután megismételjük. A Fidesz elnökének beszéde 14 órától a Hír Televízió mûsorán.
Orbán Viktor beszéde
1848. március 15-e 158. évfordulóján
Egy esztendõvel a forradalom után a Magyar Országgyûlés arról vitázott, miképpen lehetne illõn megünnepelni március 15-ét. Csukjuk újra börtönbe Táncsics Miskát, aztán majd újból kiszabadítjuk – javasolta az egyik képviselõ. Akkor sem volt már minden rendben. S valóban, mi, magyarok 158 év óta minden március 15-én kiszabadítjuk Táncsics Mihályt. Kihozzuk õt, s a többieket mind, a felejtés börtönébõl. Kiszabadítjuk õket, hogy erõt merítsünk az emlékezés lélekemelõ pillanataiból. Az ünneppel nemcsak Táncsicsot, de a császári cellákban raboskodókat és a megtorlások után sírboltba zártakat is magunk mellé szólítjuk. Ez a hatalmas sereg a Habsburg császárnál és az orosz cárnál félelmetesebb ellenfelet is képes legyõzni. Szembeszáll a két nagyúrral: az idõvel és a felejtéssel. De tudnunk kell, az idõvel és a felejtéssel csak egy erõs szövetség veheti fel a harcot. Csak a már eltávozottak, az élõk és a majdan megszületõk megingathatatlan szövetsége járhat sikerrel. A szövetség fenntartása mindig a ma élõ magyarok feladata. S csak addig áll fenn nemzetünk, amíg engedelmeskedünk e természeti törvénynek. Ha elszakítjuk magunkat magyar õseinktõl, ha megszegjük az utánunk következõ magyarok iránti kötelességünket, akkor a magyar nemzet szövete szétfoszlik, elmerülünk az idõ és a felejtés tengerében, s csak egy porfelhõ leszünk, melyet egy hajdan nagy nemzet vert fel a történelem országútján. A leveretésekben, elnyomásokban gazdag történelmünk arra tanít bennünket, hogy az emlékezés, az ünnep a magyarok legfontosabb fegyvere. Ami a harctéren szétszórattatott, az a lelkekben rendíthetetlen csatarendbe sorakozhat. Ami kard által elveszett, azt az emlékezet fegyvere visszaszerezheti. A nemzeti ünnepek így állították csatarendbe évszázadokon át a széthúzás vagy szerencsétlen csillagállás miatt elvesztett forradalmak és szabadságharcok után széthullott akaratot. Így szerezte vissza a közös emlékezet a láncra vert szabadságot, s évtizedek fogcsikorgató kitartása így állította talpra újra és újra a csatában földre kényszerített magyarságot. Hála a nemzedékek szoros láncba fûzõdõ emlékezetének, így maradtunk meg évszázadokon át mi, magyarok.
Hordozzuk körbe a tekintetünket. Akik felettünk aratott gyõzelmüket ünnepelhették, azok már nincsenek sehol. Hol van a mohácsi és a világosi síkon vagy a budapesti utcákon menetelõ ottomán, Habsburg vagy éppen szovjet birodalom?! Jó okunk van hát, hogy ilyenkor tavasztájt a természettel együtt a diadal, a büszkeség és a letörhetetlen életerõ érzése szakadjon fel belõlünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A forradalom történetéhez hozzátartozik az összetartás, az együttérzés története is. Nemcsak a csatatéren, de akkor is, amikor az elvesztett fiú vagy családapa emlékének úgy adóztak az otthon maradt feleségek és édesanyák, hogy más feleség férjét, más édesanya fiát bátorították, mentették vagy bujtatták. A forradalom története a magyar szolidaritás története. A magyar szolidaritásé, melyet hadseregünk felmorzsolása után sem tudtak megtörni, sõt, a nemzetre záporozó csapások, mint az izzó vasra sújtó kalapácsütések, csak erõsebbre edzették az összetartozást. Ha nem létezett volna magyar szolidaritás, akkor valóban csak vesztes világháborúk és félresikerült forradalmak nemzete lehetnénk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Március 15-e nem egyszerûen nemzeti ünnep. Március 15. a Nemzet Ünnepe, a cselekvõ magyar nemzet ünnepe, mert magát a nemzet ügyét vitte gyõzelemre a nemzetközi érdekekkel szemben. Március 15-én bebizonyosodott, hogy a nemzet ügye mindennél erõsebb. A nemzet a jövõ, a nemzet egy ország felemelkedésének záloga. S nemcsak Magyarországon, de egész Európában magukra találtak a nemzetek, s megmutatták, hogy erõsebbek, mint a nemzetközi érdekszövetségek, s ezért 1848 Európa minden nemzetének közös tavaszává vált. Március 15-e bebizonyította, hogy a nemzet képes cselekedni, és gyõzelemre vinni programját, a 12 pontot. A 12 pont dicsõsége feltartóztathatatlan és lenyûgözõ ereje abban állt, hogy sikerült megfogalmaznia a magyar nemzet akaratát. Az egész nemzetét, minden magyarét. A 12 pont nem egy ember programja volt, hanem egy egész nemzeté. Nem a mindenki egyért dallamát játszotta, mely máig oly kedves az öntelt hatalom fülének. A 12 pont a magyar szolidaritás mindenki mindenkiért, minden magyar felelõs minden magyarért eszméjét hirdette. Sokáig kellett várni arra a pillanatra, de egyszer csak elérkezett. Elérkezett a pillanat, amikor a magyarok vették a bátorságot, szembenéztek a valósággal, és kimondták egyenesen, õszintén az igazságot. Pedig az igazság ijesztõnek tûnt. A múlt nagyobbnak és izmosabbnak látszott, mint a jövõ. A szabadság védtelenebbnek, törékenyebbnek tûnt, mint a függõség és az alávetettség. A nemzetközi érdekszövetségek is erõsebbnek tetszettek, mint a magyar nemzet. De voltak, akik fölismerték: nincs hová elbújni a jövõ világos kérdése elõl: rabok legyünk vagy szabadok? Lesz-e magyar nemzet vagy sem?
A legjobb magyarok vállalták az igazság kimondásának felelõsségét, vállalták a cselekvést, és magukkal ragadták egész Magyarországot. Kimondták, hogy magyar nemzetnek lennie kell. Hittek abban, hogy a magyar nemzet nem a múlt, hanem a jövõ. Hitték, hogy új korszakot nyithatnak, és hitük beigazolódott. A 12 pont nemcsak a szabadságharcot, nemcsak a császári és cári birodalmat élte túl, de túlélte a marxizmust, a két világháborút, a szovjet megszállást és a kommunista diktatúrát is. Mindent túlélt, mert a nemzet alkotása. A nemzet alkotása, s nem valamiféle köztársasági szabásminta. A 12 pont ma is figyelmeztet bennünket, ha fel akarjuk emelni az országot, ha erõs és sikeres köztársaságot akarunk, akkor a nemzetet kell megerõsítenünk, a nemzeti összetartozásra kell építenünk. A nemzet élõ közösség, mert része minden magyar. Része minden magyar, pártállásra tekintet nélkül, határon innen és határon túl. Nemzetünknek, a mi élõ közösségünknek ma is van akarata, vannak tervei, céljai, képes cselekedni, képes összefogásra, képes megújulásra. Tehát van jövõje. A köztársaság nemzetünk mai ruhája vagy építménye. Önmagában tehetetlen, a nemzet nélkül értelmetlen. 1848. március 15-e azt tanítja, hogy a magyar nemzet képes felemelni Magyarországot, és nemcsak Magyarországot, hanem az egész Kárpát-medencét. Ne feledjük, a Kárpát-medence történetében egyedül mi, magyarok tudtunk ezeréves államot létrehozni. Ez büszkeség és felelõsség.
Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Ki gondolta volna 1848 februárjában a pesti utcákon, hogy a birodalom meghátrálhat a magyar nemzet programja elõtt. Ki remélte volna 1848 februárjában, hogy hamarosan felelõs nemzeti kormány alakul, s az idegen érdekeket képviselõ helytartók helyett saját kormánya lesz a nemzetnek. A 12 pont mégis gyõzött. Gyõzött, mert az igazság kimondására épült, azt fogalmazta meg, amit az emberek igaznak tartottak. Mindig így van ez, ha közös programban egyesül a nemzet. Legyõzi a hitetlenséget, a reménytelenséget, az önfeladást, legyõzi a hamis propagandát, a kormányzati gõgöt és önteltséget is. A cselekvõ nemzet gyõztes nemzet. Magyarország csak akkor ért el sikereket, amikor a cselekvést választotta a beletörõdés helyett. Március 15-e mindig azt bizonyítja, hogy a cselekvõ nemzet legyõzhetetlen. Nincs az a birodalom, nincs az a nemzetközi hálózat és nincs az a pénz, ami legyõzhetné egy cselekvõ, aktív, magában bízó nemzet programját.
A cselekvõ nemzet programja szembe mer nézni a valósággal. Kimondja az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ha lehangoló, ha nem esik jól szembenézni vele. Március 15-e üzenete 2006-ban Magyarország számára az, hogy nekünk nemzeti programra van szükségünk, amely az igazság kimondására épül, és amely mögé minden magyar ember fel tud sorakozni. Nemzeti programra van szükségünk, amely kimondja: nem létezhet egységes, nyugodt és egyetértõ nemzet, ha azon belül hétszázezer dolgozni akaró ember tétlenségre van kárhoztatva, s becsületes munka helyett segélyekre kell alapoznia a családja életét.
A történelem megtanította: a munkából élõk követelése életfeltételeik anyagi és erkölcsi megjavítására jogos, és mindig utat tör magának. De a történelem azt is megtanította a magyaroknak, hogy haszontalan e célból a nemzetköziség csalfa eszméjét követni. A munkából élõ magyarok csak a saját nemzetüktõl, csak az erõs hazától várhatják munkájuk tiszteletét és megbecsülését, életük anyagi és erkölcsi felemelését. A magyar nemzet ma új gazdaságot, új államot és új politikát kíván. Új gazdaságot, mely tisztes megélhetést biztosító munkát nyújt mindenkinek. Új államot, amely nem irányítani akarja, hanem megvédi az embereket. Új államot, amely tökéletesen van megszervezve, cselekvõ, mozgékony és magas erkölcsi színvonalon áll. És új politikát, amely végre osztozik saját népe sorsában, s nem kiváltságosok kasztjaként magasodik a nép fölé. Új politikát, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Magyarország sokszor volt már a maihoz hasonló nehéz helyzetben. De mindig sikerült talpra állnia, mert mindig voltak, akik hittek benne, és a cselekvést választották. Mindig voltak országépítõk, akik hittek abban, hogy Magyarország többre képes. Mi azért vagyunk ma itt, mert bízunk egymásban, tudjuk, támaszkodhatunk egymásra, s mi, az országépítõk mai utódai hisszük, hogy Magyarország többre képes. Mi vállaljuk a magyar szolidaritás eszméjét és örökségét, azok is bízhatnak bennünk, akik reményvesztettek, csalódottak, elesettek, kimerültek, s ezért megfogyatkozott a bizodalmuk, elvékonyodott a hitük, kifakult az életkedvük. Mi értük is felelõsséggel tartozunk. Mi készen állunk, hogy lelket öntsünk azokba, akik szeretnének reménykedni, de nem tudnak. Mert nem látnak ki a napi gondokból. Mert betegségek gyötrik õket. Mert magányosak. Mert már ledolgoztak egy életet, és úgy érzik, nem kapnak érte megbecsülést. Mert olyan csapások érték õket az életben, amelyeket még nem tudtak kiheverni. Lelket kell öntenünk beléjük, bátorítanunk, biztatnunk kell õket, hogy ismét hihessenek magukban, Magyarországban és a jövõben. Adjunk nekik a mi országépítõ erõnkbõl, hogy õk is megérezzék, nem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, hogy közösen ne tudnánk újra és újra felemelni.
1848-ban a történelem világos kérdést szegezett nekünk: rabok legyünk vagy szabadok?! A történelem ma is, 2006-ban világos kérdéseket állít elénk, ismét választhatunk. Egy ember erõlteti ránk a programját vagy a nemzet közös programját követjük? Nemzetközi érdekeket szolgálunk vagy nemzeti érdekeink vezetnek majd bennünket? Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon vagy végre a magyar emberek? Kiszolgáltatott nép maradunk vagy cselekvõ nemzetté válunk?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar nemzet okos nemzet – nem megy fejjel a falnak. Józan és megfontolt. Nem ellensége önmagának. Akkor cselekszik, amikor mozdulnia, amikor cselekednie kell. A magyar ember kivárja a megfelelõ pillanatot, mert célja van, és tudja, mit akar. Csak az fordul be minden utcán, aki nem tudja, hová akar kilyukadni. De mi tudjuk, mit akarunk. Négy éve várjuk, hogy eljöjjön a pillanat. Türelmesen, okosan és fegyelmezetten vártuk, hogy újra lehessen nemzeti programja, hogy újra lehessen nemzeti kormánya Magyarországnak. Tudjuk, mit akarunk, hiszünk a nemzetben, és hiszünk a nemzet programjában. Három hét van hátra a döntõ pillanatig, eljött hát a cselekvés ideje. Ne feledjétek: egységben az erõ.
Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Én hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövõje. Hiszem, hogy él benne a szolidaritás, hiszen nagy célokat tûzhet ki maga elé, és közös terveket valósíthat meg. Hiszem, hogy a XXI. század ismét a nemzetek százada lesz, mert csak az összetartó nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a világ határok nélkül száguldó vad energiáit. Hiszem, hogy Magyarország jövõje a magyar nemzet, nem idegen hatalmak, nagyvállalatok vagy bankok. Elõttünk a lehetõség, ma még nem is képzeljük, mi mindent érhetünk el néhány hét múlva, amikor a hóval együtt elolvad a jelenlegi hatalom, s a téllel együtt távozik a sikertelen négy év minden õszintétlensége, kíméletlensége, gõgje és önteltsége. S akkor Magyarországra ismét beköszönt a tavasz, a megújulás, az emberség és a tetterõ. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Hiszem, hogy így lesz.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Orbán Viktor beszéde
1848. március 15-e 158. évfordulóján
Hordozzuk körbe a tekintetünket. Akik felettünk aratott gyõzelmüket ünnepelhették, azok már nincsenek sehol. Hol van a mohácsi és a világosi síkon vagy a budapesti utcákon menetelõ ottomán, Habsburg vagy éppen szovjet birodalom?! Jó okunk van hát, hogy ilyenkor tavasztájt a természettel együtt a diadal, a büszkeség és a letörhetetlen életerõ érzése szakadjon fel belõlünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Március 15-e nem egyszerûen nemzeti ünnep. Március 15. a Nemzet Ünnepe, a cselekvõ magyar nemzet ünnepe, mert magát a nemzet ügyét vitte gyõzelemre a nemzetközi érdekekkel szemben. Március 15-én bebizonyosodott, hogy a nemzet ügye mindennél erõsebb. A nemzet a jövõ, a nemzet egy ország felemelkedésének záloga. S nemcsak Magyarországon, de egész Európában magukra találtak a nemzetek, s megmutatták, hogy erõsebbek, mint a nemzetközi érdekszövetségek, s ezért 1848 Európa minden nemzetének közös tavaszává vált. Március 15-e bebizonyította, hogy a nemzet képes cselekedni, és gyõzelemre vinni programját, a 12 pontot. A 12 pont dicsõsége feltartóztathatatlan és lenyûgözõ ereje abban állt, hogy sikerült megfogalmaznia a magyar nemzet akaratát. Az egész nemzetét, minden magyarét. A 12 pont nem egy ember programja volt, hanem egy egész nemzeté. Nem a mindenki egyért dallamát játszotta, mely máig oly kedves az öntelt hatalom fülének. A 12 pont a magyar szolidaritás mindenki mindenkiért, minden magyar felelõs minden magyarért eszméjét hirdette. Sokáig kellett várni arra a pillanatra, de egyszer csak elérkezett. Elérkezett a pillanat, amikor a magyarok vették a bátorságot, szembenéztek a valósággal, és kimondták egyenesen, õszintén az igazságot. Pedig az igazság ijesztõnek tûnt. A múlt nagyobbnak és izmosabbnak látszott, mint a jövõ. A szabadság védtelenebbnek, törékenyebbnek tûnt, mint a függõség és az alávetettség. A nemzetközi érdekszövetségek is erõsebbnek tetszettek, mint a magyar nemzet. De voltak, akik fölismerték: nincs hová elbújni a jövõ világos kérdése elõl: rabok legyünk vagy szabadok? Lesz-e magyar nemzet vagy sem?
A legjobb magyarok vállalták az igazság kimondásának felelõsségét, vállalták a cselekvést, és magukkal ragadták egész Magyarországot. Kimondták, hogy magyar nemzetnek lennie kell. Hittek abban, hogy a magyar nemzet nem a múlt, hanem a jövõ. Hitték, hogy új korszakot nyithatnak, és hitük beigazolódott. A 12 pont nemcsak a szabadságharcot, nemcsak a császári és cári birodalmat élte túl, de túlélte a marxizmust, a két világháborút, a szovjet megszállást és a kommunista diktatúrát is. Mindent túlélt, mert a nemzet alkotása. A nemzet alkotása, s nem valamiféle köztársasági szabásminta. A 12 pont ma is figyelmeztet bennünket, ha fel akarjuk emelni az országot, ha erõs és sikeres köztársaságot akarunk, akkor a nemzetet kell megerõsítenünk, a nemzeti összetartozásra kell építenünk. A nemzet élõ közösség, mert része minden magyar. Része minden magyar, pártállásra tekintet nélkül, határon innen és határon túl. Nemzetünknek, a mi élõ közösségünknek ma is van akarata, vannak tervei, céljai, képes cselekedni, képes összefogásra, képes megújulásra. Tehát van jövõje. A köztársaság nemzetünk mai ruhája vagy építménye. Önmagában tehetetlen, a nemzet nélkül értelmetlen. 1848. március 15-e azt tanítja, hogy a magyar nemzet képes felemelni Magyarországot, és nemcsak Magyarországot, hanem az egész Kárpát-medencét. Ne feledjük, a Kárpát-medence történetében egyedül mi, magyarok tudtunk ezeréves államot létrehozni. Ez büszkeség és felelõsség.
Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Ki gondolta volna 1848 februárjában a pesti utcákon, hogy a birodalom meghátrálhat a magyar nemzet programja elõtt. Ki remélte volna 1848 februárjában, hogy hamarosan felelõs nemzeti kormány alakul, s az idegen érdekeket képviselõ helytartók helyett saját kormánya lesz a nemzetnek. A 12 pont mégis gyõzött. Gyõzött, mert az igazság kimondására épült, azt fogalmazta meg, amit az emberek igaznak tartottak. Mindig így van ez, ha közös programban egyesül a nemzet. Legyõzi a hitetlenséget, a reménytelenséget, az önfeladást, legyõzi a hamis propagandát, a kormányzati gõgöt és önteltséget is. A cselekvõ nemzet gyõztes nemzet. Magyarország csak akkor ért el sikereket, amikor a cselekvést választotta a beletörõdés helyett. Március 15-e mindig azt bizonyítja, hogy a cselekvõ nemzet legyõzhetetlen. Nincs az a birodalom, nincs az a nemzetközi hálózat és nincs az a pénz, ami legyõzhetné egy cselekvõ, aktív, magában bízó nemzet programját.
A cselekvõ nemzet programja szembe mer nézni a valósággal. Kimondja az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ha lehangoló, ha nem esik jól szembenézni vele. Március 15-e üzenete 2006-ban Magyarország számára az, hogy nekünk nemzeti programra van szükségünk, amely az igazság kimondására épül, és amely mögé minden magyar ember fel tud sorakozni. Nemzeti programra van szükségünk, amely kimondja: nem létezhet egységes, nyugodt és egyetértõ nemzet, ha azon belül hétszázezer dolgozni akaró ember tétlenségre van kárhoztatva, s becsületes munka helyett segélyekre kell alapoznia a családja életét.
A történelem megtanította: a munkából élõk követelése életfeltételeik anyagi és erkölcsi megjavítására jogos, és mindig utat tör magának. De a történelem azt is megtanította a magyaroknak, hogy haszontalan e célból a nemzetköziség csalfa eszméjét követni. A munkából élõ magyarok csak a saját nemzetüktõl, csak az erõs hazától várhatják munkájuk tiszteletét és megbecsülését, életük anyagi és erkölcsi felemelését. A magyar nemzet ma új gazdaságot, új államot és új politikát kíván. Új gazdaságot, mely tisztes megélhetést biztosító munkát nyújt mindenkinek. Új államot, amely nem irányítani akarja, hanem megvédi az embereket. Új államot, amely tökéletesen van megszervezve, cselekvõ, mozgékony és magas erkölcsi színvonalon áll. És új politikát, amely végre osztozik saját népe sorsában, s nem kiváltságosok kasztjaként magasodik a nép fölé. Új politikát, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Magyarország sokszor volt már a maihoz hasonló nehéz helyzetben. De mindig sikerült talpra állnia, mert mindig voltak, akik hittek benne, és a cselekvést választották. Mindig voltak országépítõk, akik hittek abban, hogy Magyarország többre képes. Mi azért vagyunk ma itt, mert bízunk egymásban, tudjuk, támaszkodhatunk egymásra, s mi, az országépítõk mai utódai hisszük, hogy Magyarország többre képes. Mi vállaljuk a magyar szolidaritás eszméjét és örökségét, azok is bízhatnak bennünk, akik reményvesztettek, csalódottak, elesettek, kimerültek, s ezért megfogyatkozott a bizodalmuk, elvékonyodott a hitük, kifakult az életkedvük. Mi értük is felelõsséggel tartozunk. Mi készen állunk, hogy lelket öntsünk azokba, akik szeretnének reménykedni, de nem tudnak. Mert nem látnak ki a napi gondokból. Mert betegségek gyötrik õket. Mert magányosak. Mert már ledolgoztak egy életet, és úgy érzik, nem kapnak érte megbecsülést. Mert olyan csapások érték õket az életben, amelyeket még nem tudtak kiheverni. Lelket kell öntenünk beléjük, bátorítanunk, biztatnunk kell õket, hogy ismét hihessenek magukban, Magyarországban és a jövõben. Adjunk nekik a mi országépítõ erõnkbõl, hogy õk is megérezzék, nem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, hogy közösen ne tudnánk újra és újra felemelni.
1848-ban a történelem világos kérdést szegezett nekünk: rabok legyünk vagy szabadok?! A történelem ma is, 2006-ban világos kérdéseket állít elénk, ismét választhatunk. Egy ember erõlteti ránk a programját vagy a nemzet közös programját követjük? Nemzetközi érdekeket szolgálunk vagy nemzeti érdekeink vezetnek majd bennünket? Továbbra is mások lesznek a legfontosabbak Magyarországon vagy végre a magyar emberek? Kiszolgáltatott nép maradunk vagy cselekvõ nemzetté válunk?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar nemzet okos nemzet – nem megy fejjel a falnak. Józan és megfontolt. Nem ellensége önmagának. Akkor cselekszik, amikor mozdulnia, amikor cselekednie kell. A magyar ember kivárja a megfelelõ pillanatot, mert célja van, és tudja, mit akar. Csak az fordul be minden utcán, aki nem tudja, hová akar kilyukadni. De mi tudjuk, mit akarunk. Négy éve várjuk, hogy eljöjjön a pillanat. Türelmesen, okosan és fegyelmezetten vártuk, hogy újra lehessen nemzeti programja, hogy újra lehessen nemzeti kormánya Magyarországnak. Tudjuk, mit akarunk, hiszünk a nemzetben, és hiszünk a nemzet programjában. Három hét van hátra a döntõ pillanatig, eljött hát a cselekvés ideje. Ne feledjétek: egységben az erõ.
Tisztelt Ünneplõ Gyülekezet!
Én hiszek abban, hogy a magyar nemzetnek van jövõje. Hiszem, hogy él benne a szolidaritás, hiszen nagy célokat tûzhet ki maga elé, és közös terveket valósíthat meg. Hiszem, hogy a XXI. század ismét a nemzetek százada lesz, mert csak az összetartó nemzetek képesek megszelídíteni és vitorlájukba fogni a világ határok nélkül száguldó vad energiáit. Hiszem, hogy Magyarország jövõje a magyar nemzet, nem idegen hatalmak, nagyvállalatok vagy bankok. Elõttünk a lehetõség, ma még nem is képzeljük, mi mindent érhetünk el néhány hét múlva, amikor a hóval együtt elolvad a jelenlegi hatalom, s a téllel együtt távozik a sikertelen négy év minden õszintétlensége, kíméletlensége, gõgje és önteltsége. S akkor Magyarországra ismét beköszönt a tavasz, a megújulás, az emberség és a tetterõ. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Hiszem, hogy így lesz.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
