
A Tisza Párt közlekedési és beruházási minisztere kapcsolatban állhat az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós ügyének gyanúsítottjával. Pár éve derült ki, hogy az F. Zsolt cége által működtetett zuglói parkolási rendszer túlárazott szerződéseket állított ki.
Pénteken jelentette be Magyar Péter, hogy Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, a Podmaniczky-mozgalom vezetője pedig közösségi oldalán jelezte, hogy megtisztelőnek tarja a felkérést és el is fogadja.
Csakhogy Karácsony Gergely két évvel ezelőtti megszólalása a főpolgármesteri vitában is arra enged következtetni, hogy Vitézy Dávid múltja nem makulátlan. Erős szálak fűzhetik az elmúlt évtizedek talán legnagyobb korrupciós ügyének gyanúsítottjához.
Évekkel ezelőtt robbant ki a botrány, hogy Budapest XIV. kerületében a fizetős parkolási rendszerre építettek fel egy teljes korrupciós hálózatot. Ezt pedig nem más működtette, mint F. Zsolt cége, akire 2021 nyarán csapott le a NAV, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. A gyanú szerint ráadásul ő volt az, aki lebonyolította a pénzek átadását. Nyomozati iratokból az is kiderül, hogy a Zugló szocialista képviselői, Horváth Csaba és Tóth Csaba is érintettek voltak az ügyben, ugyanis hozzájuk jutott a parkolást működtető cég bevételének fele, amiért cserébe az önkormányzat nem támadta meg a túlárazott szerződéseket.
De F. Zsolt neve már korábban is felmerült a Tisza Párt környékén, ugyanis a politikai formáció korábbi koordinátora, Farkas Dezső a feleségén keresztül lehetett érintett az ügyben. A Magyar Nemzet információi szerint a nő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással 97 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. F. Márta egy cégcsoport vezető tisztségviselőjeként követhette el a bűncselekményt azzal, hogy Fuzik Zsolttól átvette a visszahordott készpénzösszegeket. A Magyar Nemzet szerint ráadásul Farkas Dezső volt az, aki átvette a bűncselekménnyel megvádolt felesége helyét az ügyben érintett cég igazgatóságában.