Ki vetett be vegyi fegyvert?

A felkelők vethettek be vegyi fegyvert Szíriában az ENSZ legújabb jelentése szerint, egyes szakértők viszont abban sem biztosak, hogy történt-e ilyen támadás. Közben az amerikai sajtó azért bírálja Barack Obamát, mert egy tavalyi beszédben rögtönzött kijelentést tett arról, hogy Washington beavatkozna a szíriai polgárháborúba, ha vegyi fegyvert használ a damaszkuszi kormány.

  • 2013. május 06., hétfő 12:16
Vágólapra másolva!

Megrongálták Hafez el-Aszad szobrát a damaszkuszi felkelők. Bassár el-Aszad elnök 2000-ben elhunyt apja 30 éven át vezette az országot, ő alakította ki azt a személyi kultuszt, amelyet később fia vitt tovább.

Közben a harcok is folytatódnak több nagyvárosban. A halálos áldozatok száma már a 70 ezret is meghaladja, és egyes források szerint korábban vegyi fegyvert is bevetettek a polgárháborúban – csak azt nem lehet biztosan tudni, melyik oldalon. Korábban a kormányerőket vádolták azzal, hogy ideggázt használtak, az ENSZ emberi jogi nyomozói viszont nemrég úgy nyilatkoztak, a felkelők vethették be a szarin nevű anyagot. Egy másik, német szakértő ugyanakkor azt is kétségbe vonta, hogy történt-e ilyen jellegű támadás, mivel szerinte ezt semmi nem támasztja alá.


Barack Obama amerikai elnök egy tavalyi beszédében erőteljes katonai reakciót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a szír kormány vegyi fegyvert vet be. Obama tanácsadói szerint ez a fenyegetés nem szerepelt a beszéd szövegében, az amerikai sajtó ezért úgy véli: a rögtönzött kijelentéssel az elnök elkötelezte Washingtont egy olyan háború mellett, amelyet az amerikaiak többsége ellenez.