Meloniék európai parlamenti tömörülése román pártot fogadott be soraiba

A Mandiner úgy összegezte, hogy Meloni pártcsaládja a harmadik legnagyobb frakciójává nőtte ki magát a román párttal.

  • 2024. június 19., szerda 18:37
Vágólapra másolva!

Szerdán a konzervatív ECR lett az új parlament harmadik legnagyobb pártja legalább 88 mandátummal, miután a román nacionalista AUR párt is csatlakozott – írja a Dagens Nyheter svéd lap.

Az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) idén 14 mandátumot ért el az idei európai parlamenti választáson, így második legerősebb román párt lett.

Az ECR vezetője Giorgia Meloni pár napja Orbán Vikorral tárgyalt Brüsszelben, ahol többet között az olasz miniszterelnök pártcsaládról is beszéltek.

Orbán ugyan többször is jelezte, hogy a Néppártból való kilépése óta a függetlenek közt politizáló Fidesz szívesen menne az ECR-be, annak több tagpártja elutasítja azt

Így áll a kérdéshez a Finn Párt, a belga Új Flamand Szövetség, a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) és a Svéd Demokraták is.

Forrás: Mandiner

Fotó: AFP