A NATO széthullása: A mohóság ára
A megalomán terjeszkedési vágy könnyen a történelem legerősebb katonai szövetségének a végét jelentheti. Miközben a nyugati elit minden áron erőlteti a határok keleti kitolását, a NATO belső repedései lassan szakadékká mélyülnek, bizonyítva, hogy a mennyiség sosem pótolhatja az egységet és a biztonságot.
A történelem számos példával szolgál arra, hogyan omlanak össze a túlterjeszkedő birodalmak, és könnyen lehet, hogy a NATO széthullása is pontosan ebben a hibában gyökerezik majd. A meggondolatlan keleti bővítés erőltetése ugyanis nem acélosabbá teszi, hanem belülről feszíti szét a rendszert, miközben a katonai szövetség alapvető védelmi funkciója helyett egy kontrollvesztett politikai gépezetté silányul. Az ukrán csatlakozás kockázata már rég nem elméleti vita tárgya, hanem a tagállamok közötti geopolitikai feszültség elsődleges forrása, amely kíméletlenül felszínre hozza a mélyben húzódó belső ellentétek sorát a józan realisták és a háborús héják között.
