Szirénázó tűzoltóautó járta a lányos házakat a Baranya megyei Szabadszentkirályon. Az önkéntes tűzoltók vízsugárral locsolták a hölgyeket. Ahol a lányt nem találták otthon, ott az anyát locsolták meg. „Vödröt, kancsót kútba vetik, leöntik a lányok fejit. Szabad-e locsolni?” – Balatonszentgyörgyön a Kis-Balaton Táncegyüttes tagjai lovas kocsin járták a falvakat. Nem spóroltak a vízzel, egy-egy lányra 100-150 litert zúdítottak. Volt, ahol hölgyek revánsot vettek: a vízzel teli ballonokat és vödröket felkapva, megkergették a néptáncosokat.
A Nógrád megyei Hollókőn sem kímélték a lányokat. A hagyományok szerint itt már hajnalban bekopogtatnak a lányos házakba, aki ellenkezik, az állatok itatóvályújába dobják. „Egy az, hogy gyorsabbnak kell lenni, a másik az, hogy nem is igazán akarnak ők elmenekülni úgy istenigazából. Minden lány szereti, hogyha meglocsolják” – vélekedett az egyik férfiú. A lányok viszont azon a véleményen vannak, hogy locsolás nélkül se hervadnak el; inkább elfutnának.
A fiatal lányok a szentendrei skanzenben sem tudtak elfutni a locsolkodók elől. A szokások szerint két vödör vizet kaptak a nyakukba – hogy egészségesek és termékenyek legyenek. „Hát bizony, jól fel kellett készülni, mert az egész ruhatárát eláztatták neki a legények. Hogyha egy-egy csinos lány, akinek több ismerőse volt, vagy úgy jobban tetszett legényeknek, az bizony, volt még olyan is, emlékszem, körülbelül olyan 12 éves srác lehettem, még délután is locsolták a lányokat” – mondta Palenik József, a Lajta néptáncegyüttes vezetője.
A legények jutalma egy-egy hímes tojás volt. Egykor az sem volt mindegy, hogy ki milyen tojást kapott, mert a díszítésnek jelentése volt. „Van a kakastaréjos minta, ami a férfierőnek volt a jelképe. Én olvastam 1800-as etnográf füzetekben olyat, hogy ha kakastaréjos tojást adott az asszony a férjurának , akkor nem volt vele megelégedve, tehát így, szó nélkül is lehet a tojással közölni dolgokat” – árulta el Marton Emőke népművész.
A szokások az elmúlt évtizedek alatt sokat változtak. „A korábbi, vízzel való locsolkodás helyét átvette a szagos víz, a kölni, aztán újra, különösen a fiatalabb generáció között a szódásszifonnal való locsolkodás szintén megjelent, és nemcsak a falvakban, hanem városi közegben is, azért egy élő szokásról van szó napjainkban is” – mondta Sári Zsolt, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos igazgatója.
Hogy a hagyomány továbbra se menjen ki a divatból, néhány szokást a skanzenben újragondoltak. A látogatók például megkóstolhatták azokat az ételeket is, amelyeket tradicionális alapanyagokból – sonkából, tojásból és tormából – készítettek, de már a XXI. század ízvilágában.
