
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg húsvéti adománygyűjtő akcióját a legnagyobb hazai élelmiszerbolt hálózat a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, hogy csökkentsék a rászoruló a családok ünnepi kiadásait.
A „Szeretetkosár” elnevezésű adománygyűjtő program március 20. és 22., valamint március 27. és 29. között zajlik országszerte 22 üzletben, ahol önkéntesek fogadják a vásárlók felajánlásait.
A gyűjtés célja, hogy a húsvéti időszakban is kézzelfogható segítséget nyújtsanak a nagycsaládoknak, a szervezők idén is elsősorban tartós, könnyen szállítható élelmiszereket várnak.
A kezdeményezés több mint egy évtizede működik, és évről évre egyre nagyobb mennyiségű adomány gyűlik össze. Tavaly mintegy 22 tonna élelmiszert és egyéb alapvető terméket juttattak el rászoruló családokhoz.
A sajtótájékoztatón Dr. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, hogy a kormány családpolitikáját hatékonyan egészíti ki a civil és gazdasági szereplők együttműködése, az ilyen kezdeményezések pedig erősítik azt a szemléletet, amely a családok támogatását közös ügyként kezeli.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szerint a program évről évre sikeresebb, az ünnepi készülődés során pedig egyre többen fordítják figyelmüket a náluk nehezebb helyzetben élők felé.