Szent Péter és Szent Pál a kereszténység két legmeghatározóbb alakja, akik életük és vértanúságuk révén alapvető szerepet játszottak az egyház történetében. Péter-Pál napja, amelyet június 29-én tartanak, nemcsak a két apostol közös emléknapja, hanem az aratás kezdetének hagyományos időpontja is.
A keresztény naptárban június 29. Péter-Pál napja, vagyis ekkor emlékeznek meg Szent Péter és Szent Pál apostolokról. A két, eltérő hátterű személyiség közös emléknapját már a Kr. u. 3. századtól számon tartják. A korai keresztény hagyomány szerint mindketten Rómában szenvedtek vértanúhalált. Nemcsak vallási, hanem történelmi értelemben is meghatározó szerepet töltöttek be a római egyházszervezet kialakulásában és az evangélium elterjesztésében.
Péter-Pál napja
Szent Péter: a halász, aki a katolikus egyház „kősziklája” lett Péter, eredeti nevén Simon, Kafarnaumban élt, halászként dolgozott, és nős ember volt. Fivérével, Andrással együtt Jézus az elsők között hívta el tanítványai közé. Jézus új nevet adott neki: arámul Kéfa, ami görögül Petrosz, magyarul pedig „szikla” – ezzel jelezte, hogy rá szeretné építeni Egyházát.
Péter közel állt Jézushoz, több fontos eseményen is ott lehetett mellette. Lelkes és odaadó követő volt, de emberi gyengeségei is megmutatkoztak. Jézus elfogása után háromszor is megtagadta őt, noha korábban azt mondta, inkább meghalna, de nem hagyja el Mesterét. A hagyomány szerint Jézus feltámadása után külön is megjelent neki, hogy megerősítse a közösség vezetésében.
Péter kulcsszereplője lett az első keresztény közösségnek. Ő beszélt a tömeghez pünkösdkor, ő hirdette az evangéliumot a Templomban és a főtanács előtt, csodákat tett, sőt egy halottat is feltámasztott. A jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetője volt, később pedig más városokban, pogányok között is hirdette az igét. Több utalás szerint Pállal is kapcsolatban állt, és támogatta őt az apostoli zsinaton a pogány keresztények ügyében.
Élete végén Rómába ment, ahol a keresztények püspöke lett. A Néró császár alatti üldözések idején, valószínűleg 64 és 67 között, vértanúhalált halt. Keresztre feszítették, de saját kérésére fejjel lefelé, mert nem érezte magát méltónak arra, hogy Jézushoz hasonló módon haljon meg. Sírja fölé később a Vatikánban felépült a Szent Péter-bazilika.
A keresztény művészetben alakját gyakran kulccsal jelenítik meg, ami a mennyek országának kulcsát jelképezi. Szent Péter szimbólumai közé tartozik még a könyv, a fordított kereszt, a hal és a kakas.
Szent Pál: Jézus üldözőjéből a Megváltó hittérítő apostola
Pál eredetileg Saul néven született Tarszoszban, Kis-Ázsiában, farizeusi családban. Római polgárjoggal rendelkezett, amit feltehetően apjától örökölt. Jeruzsálemben, Gamáliel rabbi tanítványaként sajátította el a vallási ismereteket, ugyanakkor a sátorkészítés mesterségét is kitanulta. A zsidó vallási hagyomány fanatikus híveként kezdetben üldözte a keresztényeket. Jelen volt István megkövezésénél, és több keresztény letartóztatásában is közreműködött.
Damaszkuszba tartva látomása támadt: Jézus jelent meg előtte, és megszólította. Pál megvakult, de Damaszkuszban megkeresztelkedett és visszanyerte látását. Ekkortól kezdve Jézus követője és elkötelezett hittérítő lett. Főként a nem zsidó származásúak körében hirdette az igét.
Neve – a hagyomány szerint – Ciprus szigetén, az első megtérített római helytartó, Sergius Paulus után vált Pállá.
Három hosszabb térítőútja során Kis-Ázsiában és Görögországban több gyülekezetet alapított, amelyeket levelekkel tartott össze. Ezek a levelek – amelyek közül 8-10 valószínűleg valóban tőle származik – az Újszövetség részét képezik. Írásai nemcsak teológiai, hanem irodalmi szempontból is jelentősek: személyisége ezekből bontakozik ki igazán. Pál még a konzervatívabb apostolokkal is szembekerült, hogy a pogányokat ne kötelezzék a mózesi törvények betartására.
Pált többször fogságba vetették, megvesszőzték, megkövezték, hajótörést szenvedett, és hosszú ideig raboskodott. Eleinte Caesareában tartották fogva, majd fellebbezése nyomán Kr. u. 60-ban Rómába szállították, ahol házi őrizetben várta a döntést sorsáról. A későbbi források szerint – bár a Bibliában erről nincs egyértelmű adat – később kiszabadult, majd újra elfogták, és Péterrel egy időben szenvedett vértanúhalált; Római polgárként lefejezték. A hagyomány szerint levágott feje háromszor ért földet, és mindhárom helyen forrás tört fel.
A vértanú apostolok emléknapja egybeesik az aratás ünnepével
Bár életútjuk, származásuk és személyiségük eltért, Szent Pétert és Szent Pált egyaránt a keresztény egyházalapítás kulcsfiguráiként tartják számon. Valószínűleg mártírhaláluk időpontja miatt közös ünnepnapjukat már a 3. századtól kezdve június 29-én tartják.
A nap az aratás időszakával is egybeesik, ezért a szakrálison túl mezőgazdasági jelentősége is van: a néphit úgy tartja, ezen a napon „szakad meg a búza töve”, és kezdődhet meg az aratás. Továbbá Péter-Pál napján kapják meg Rómában az újonnan kinevezett érsekek a pallium nevű öltözetet, amely az egyházi közösséghez való tartozás szimbóluma.
