
Czunyiné: A tanárok fizetése megőrzi reálértékét
Más közszolgák esetében sem jellemző, hogy a minimálbérhez kötnék a bérezést – a köznevelési államtitkár szerint ezért nem köti a kormány a pedagógusok alapilletményét a minimálbér mértékéhez.
Czunyiné Bertalan Judit azt hangoztatta: a tanárok fizetése így is megőrzi reálértékét. Számítások szerint a pedagógusok havonta átlag 20 ezer forinttal többet vihetnének haza, ha a keresetük a minimálbértől függne. Így azonban csak a szeptemberben esedékes 3,4 százalékos emelésre számíthatnak. A pedagógusbérek minimálbérhez történő kötését még a második Orbán-kormány ígérte meg. A szabályozás azonban mindössze egyetlen évben, 2014-ben volt érvényben.
„Azért azt elmondhatjuk, hogy mind az infláció, mind pedig azok a gazdasági mutatók, amelyek érintik az egész gazdasági szektort, illetve a pénzügyi világot, ezek nem veszélyeztetik a tanároknak szóló béremelési programban vállalt béremelési programot” – mondta az államtitkár.













