
Iskolák átvétele: hétvégére sok minden kiderül
Még a héten kiderül, hogy hány iskola működtetését veszi át az állam januártól – ezt az oktatási államtitkár mondta a Hír Televíziónak a kormánypártok frakcióülése után.
Az önkormányzatok leveleit szerdára összesítik. A háromezer főnél kisebb településeknek akkor kell nyilatkozniuk, ha továbbra is vállalják az intézmények működtetését, a nagyobb városoknak akkor, ha átadják. Az állami kézbe vett iskolák szakmai munkáját a tankerületi igazgatók felügyelik majd januártól.
„A múlt héten megszülettek az önkormányzati döntések, hogy melyik háromezer lélekszámnál nagyobb önkormányzat akar lemondani a működtetésről, illetve melyik háromezer lélekszámnál kisebb szeretné a működtetést átvállalni. Ezeknek a nyilatkozatoknak az összesítése holnaputánra befejeződik, és akkor egy bizottság fog ezekben a vitatott kérdésekben döntést hozni. Úgyhogy a hétvégére nagyon nagy lépést teszünk a tekintetben, hogy pontosan látjuk majd a működtetésre átveendő intézményeknek a számát" – fejtette ki Hoffmann Rózsa.













