Harmadfokú készültségben Szolnok

A Tisza felső szakaszán elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget. A folyó Szolnoknál szombaton tetőzik, emiatt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság elrendelte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. A folyó hullámterei feltöltődtek, így azok már nem lassítják az áradás ütemét.

  • 2013. április 12., péntek 17:49
Vágólapra másolva!

„A harmadfok, az már gyakorlatilag ténylegesen itt is van, a tetőzés, az elhagyta Tokajt és szépen közelít” – fogalmazott a Hír TV-nek Lovas Attila, a Kötivizig védelemvezetője.

A Tisza szombaton fogja átlépni a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet Szolnoknál, Kiskörénél már megnyitották a hullámtéri duzzasztót, ott este várható a legmagasabb fokozat.

„Ilyenkor már számítani lehet kisebb beavatkozásokra, a gátak átáznak, fakadó víz, szivárgó víz jelenik meg a mentett oldalon, ennek az elvezetéséről kell gondoskodnunk, amennyiben erre lehetőség van” – tette hozzá Lovas.

Szivattyúkkal segít a segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet eddig Jászalsószentgyörgyön és Alattyánban segített a megelőzési munkálatokban öt-öt szivattyúval. Jövő héten a tiszaburai Árpád-kori templomot igyekeznek majd megmenteni az emelkedő Tiszától.

– Mi nem vízügyi feladatokat kívánunk ellátni, hanem olyan helyeken segíteni, olyan településeken, ahol az önkormányzatok nem tudják megoldani a magáningatlanokban vagy közösségi épületekben keletkezett víznek az eltávolítását – közölte Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius igazgatója.

A katasztrófavédelem már készültségi szinten áll. A figyelőszolgálat jelenlegi létszáma több száz fővel nő a Tisza harmadfokra lépésével.

„Először is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a jelenlegi ár- és belvízi helyzet még nem ad okot arra, hogy bárki is kétségbeessen – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. – Felkészültünk a feladataink végrehajtására, az operatív törzsünk működési feltételeit megteremtettük, felmértük azokat az eszközöket, amelyek az ár- és belvízvédekezésbe bevonhatók” – tette hozzá Varga Béla.

Több település hullám- és árterét öntheti el a víz, valószínűleg Vezseny nyári gátját is átlépi majd a Tisza.

Gátrongálás

Egy méter magasságú töltésanyagot bontottak el ismeretlen tettesek a Tisza aranyosapáti szakaszán múlt vasárnap. Az elkövetők feltehetőleg közlekedésre használták a megrongált szakaszt. A helyszínen kitermelt fát is tároltak. Az eset idején elsőfokú árvízvédelmi készültség volt érvényben, a gátrongálás az árteret is veszélyeztette. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Hatóság ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.