
Hamarosan megtudhatjuk Falus Ferenc programját
Jövő hét elején hozza nyilvánosságra programját Falus Ferenc, a baloldal közös főpolgármester-jelöltje a Velemenyszabadsag.hu weboldalon.
A Népszabadság azt írja, ugyan a volt tiszti főorvost hivatalosan az Együtt–PM indítja, a kampánykiadásokat mindhárom párt közösen, egyenlő arányban állja. Közös ellenzéki kampánystáb ugyanakkor nem lesz, hiszen az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM több kerületben is egymás riválisa lesz. Falus kampánycsapata viszont napi szintű egyeztetést tart majd. A lap úgy tudja, a jelölt kampányfőnöke egy korábbi bankvezető lehet. A lapnak az Együtt–PM ügyvezető társelnöke azt mondta, előzetes számításaik szerint néhány tízmillió forintból gazdálkodnak majd.
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 









