
Tóth Bertalan szerint Magyarország újjáépítésére van szükség és ezen belül a magyar egészségügy újjáépítésére. Az MSZP elnöke úgy véli a kormány hibázott a koronavírus elleni védekezés kapcsán. Az MSZP-s politikus szerint az egészségügyért felelős miniszter alkalmatlan, valamint felháborítónak nevezte, hogy a szociális ágazatba dolgozók nem kapják meg az 500 ezer forintos juttatást, amit az egészségügyi dolgozók megkapnak.
Az önök által beterjesztett költségvetéshez képest a mi általunk most beterjesztett és ezen a héten megvitatandó költségvetés 918 milliárd forinttal fordít többet egészségügyi célokra– fogalmazott Rétvári Bence, államtitkár.
Az jövő évre szólóan 156 milliárd forint az a többlet, amit egészségügyi többlettámogatásként a kormány az ideihez képest biztosítani fog - reagált Rétvári Bence.
„Beszédes, hogy önök kivettek az egészségügyből, több, mint 600 milliárd forintot. Egyrészről a működésből, másrészről pedig a béreken próbáltak spórolni, le akarták zülleszteni az egészségügyet és privatizálni akarták a magyar egészségügyet. Ezt egy-két esetben meg is tették, aminek aztán botrányos következménye lett. Azon is spóroltak, hogy kevesebb dolgozó legyen. Orvosokat, ápolókat bocsájtottak el… Összesen hatezret. Azon is spórolni akartak, hogy kevesebb kórházi ágy legyen, meg is szüntettek 16 ezret. Azon is spórolni akartak, hogy az ápolók, a szakdolgozók, az orvosok kevesebb pénzt vigyenek haza, tőlük is elvettek egy havi bért. Ezzel szemben mi ebben a négyéves ciklusban a szakdolgozók bérét 72%-kal emeljük”
- fogalmazott Rétvári Bence, parlamenti államtitkár.
Elmondta az MSZP valótlanságot állított egy Facebook videójában. Hozzátette, a politikusok egyik fontos feladata, hogy ne keltsenek alaptalanul riadalmat. Az MSZP célja, hogy az megragadja a hatalmat mindenáron, ezért akár még a Jobbikosokkal is képesek voltak összefogni, akit korábban lenáciztak.
Rétvári Bence hozzátette, minden elismerést megérdemelnek azok az egészségügyi dolgozók, akik segítették a védekezést, ezért döntött úgy a kormányzat, hogy több, mint 160 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos többlet juttatást.
Hír TV