
A politikai csodavárásnak vége, a valóság pedig kopogtat. G. Fodor Gábor stratégiai igazgató szerint a Tisza Párt lendülete nem véletlen tört meg: a növekedési plafon elérése és a botrányos megszorító csomag kiszivárgása kijózanítóan hatott a választókra, miközben a kormánypártok őrzik előnyüket.
A számok nyelvén is beigazolódott, amit a józan ész már diktált, hiszen G. Fodor Gábor elemzése rámutatott: a 21. Század Intézet mérései alapján stabilan vezet a Fidesz 45 százalékkal, míg a Tisza Párt elérte a növekedési plafont, és 40 százalékon ragadt a politikailag aktívak körében. A stratégiai igazgató szerint a megtorpanás törvényszerű, hiszen a gazdasági terveikről szóló dokumentum kiszivárgása – amely brutális megszorításokat tartalmaz – sokkolta a közvéleményt, és nyilvánvalóvá tette a választók számára, hogy mit kockáztatnak. A felmérés egyértelműen három-párti parlament képét vetíti előre, ahol a Mi Hazánk lehet a harmadik erő, de a lényeg a trend: a kormánypártok a cselekvéssel erősödnek, Magyar Péterék pedig a saját botrányaik súlya alatt görnyednek.