
A családját is félti a tiszás aktivistáktól a férfi, akit egy buszmegállóban megvertek, miután nyilvánosságra hozta, hogy fizetett akció volt a botrány, amikor megzavarták a Gyöngyösi Lázárinfót. Rácz Richárd a feleségéért és a három gyermekéért is aggódik.
Nem nyitott ajtót a férfi, akiről úgy tudni, provokátoroknak fizetett, hogy megzavarják a gyöngyösi Lázárinfót. Mint emlékezetes, üvöltözés szakította meg az eseményt, korábbi kijelentései miatt követelték a közlekedési és építési miniszter lemondását, Lázár János azóta már elnézést kért.
A fizetett felbujtókról közben kiderült, hogy összesen több mint 150 bűncselekményt követtek el. Köztük van, akit lopásért, zsarolásért, cserbenhagyásért, sőt van, akit emberölésért ítéltek el. Egy férfi pedig nyilvánosságra hozta: a Tisza párt helyi aktivistája toborozta a rendbontókat, aki húszezer forintot és benzinpénzt adott a provokátoroknak.
Brutálisan megverték és el is akarták rabolni azt a háromgyerekes édesapát, mert elmondta, mi történt a gyöngyösi Lázárinfón. Rácz Richárdot nem csak a földön rugdosták, hanem még egy üveggel is fejbe akarták vágni, de az orrát találták el. A tiszások egyébként azt állítják a férfiról, hogy kábítószereket használ, ezért Rácz Richárd önként ment el drogtesztre. Rácz Richárd a támadás miatt feljelentést tett a rendőrségen, a nyilatkozatában pedig leszögezte: kész hazugságvizsgálatnak is alávetni magát.
A Fidesz mindenkiért kiáll, akit ok nélkül támadnak meg - jelentette ki a térség országgyűlési képviselője. Pócs János hozzátette: nem érhet senkit sem atrocitás, mert elmondja az igazságot.