
A környezetünkben hétköznapi hősök élnek, feltűnés nélkül, mégis példát mutatva. Szigedi László története a fegyelem erejéről szól, amellyel képes volt újjáépíteni az egyensúlyt, amikor minden megváltozott. Wing Tsun kungfu mestereként ma azt tanítja, hogy az erő nem az izmokban lakik. A tudatos jelenlét, a nyugalom és a helyes döntések együtt adnak valódi belső erőt.
A legelső edzése napján megszerezte első fokozatát, azóta több mint harminc év telt el. Szigedi László ma ötödik fokozatú Wing Tsun kungfu mesterként tanít. Az út, amely idáig vezetett, törések, újrakezdések és hosszú, következetes munka mentén rajzolódott ki. Húszévesen, frissen végzett faipari mérnökként egy kollégája hívására ment el élete első kungfu edzésére. Akkor még nem sejtette, hogy ez a nap az egész életét meghatározza majd.
A kungfu több mint sport, élő harcművészet, amely a több ezer éves kínai önvédelmi rendszerre és filozófiára épül. Alapelve az egyensúly, a test, a figyelem és a döntések finom összehangolása, valamint a helyzetek pontos felismerése. A hagyományos kungfu nem a győzelem bűvöletében él, hanem önfegyelemre tanít, arra, hogy az ember lehetőleg el se jusson addig a pontig, ahol harcolnia kellene. A gyakorlást szinte bárki elkezdheti, minél korábban, annál mélyebben épül be a mozgásba és a gondolkodásba.
A Wing Tsun rendszerében 12 tanuló és 12 mesterfokozat követi egymást. A tanulófokozatok néhány év alatt teljesíthetők, a mesteri szintek azonban már hosszú, akár évtizedes munkát igényelnek.
A folyamatot egy váratlan esemény szakította meg, László élete megváltozott. A rehabilitációt követően László több parasportágban is kipróbálta magát. Az ülősíelésben komoly eredményeket ért el, később pedig bekerült az ülőröplabda-válogatottba, és részt vett a sydneyi paralimpián is. Majd életében újabb fordulat történt.
Máday Norbert nagymester a világ Wing Tsun közösségének meghatározó alakja, a legmagasabb fokozatú aktív nagymester. Szemlélete szerint a végtagok elvesztése nem indok a kungfu elhagyására. A hétköznapokban bottal közlekedik, kungfuzás közben azonban rendíthetetlenné vált. A mesterfokozatok elérésével a tanítás vált elsődlegessé számára, átvette az újbudai klub vezetését. Tanítványai szerint Szigedi László különlegessége, hogy a technikák mögötti gondolatot is könnyen érthetővé teszi. Szigedi László ma már nem önmagáért edz. Gyakorlása annak szolgálatában áll, hogy mások is megtapasztalhassák azt a kitartást és belső rendet, amely vezeti őt egész életén át.