
Új, fiatalos arcok, újjászervezés, többek között ez is egy új stratégia lesz a Fideszben - így reagált a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje, miután megalakult a Fidesz országgyűlési frakciója. Radics Béla a Fidesz-frakció kapcsán hozzátette, hogy céljuk a megújulás, valamint az, hogy egyensúlyt tartsanak a régi és az új között. A leendő frakcióvezető pedig azt mondta: hogy fel fognak lépni a kormánypárt önkényes döntéseivel szemben.
Jelentős változtatás, megújulás történik a Fidesz-KDNP frakciónál - jelentette be a Fidesz-frakció új vezetője. Gulyás Gergely kiemelte, hogy feladatuk az elmúlt 16 év eredményeinek megvédése és a kormánypárt önkényes döntéseivel szembeni fellépés lesz.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy szükség van azokra a tapasztalt politikusokra, akik az elmúlt években, évtizedekben szolgálták a kormánypártokat, ugyanakkor
az új szereplők bevonása is elengedhetetlennek tartották.
Új, fiatalos arcok, újjászervezés, többek között ez is egy új stratégia lesz a Fideszben - hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje.
Úgy látom, hogy egy elég színes frakció állt össze, ha jól láttam, nem biztos, de talán én vagyok a legfiatalabb tag, úgyhogy ebből a szempontból különös terhet viselek ebből a frakcióból, de azt látom, hogy ütőképes csapat van , akikben van tapasztalat, és van egyensúly, tehát a régi tapasztalat, a kormányzati szférából beülő emberek, valamint az új arcok összessége szerintem egy olyan dinamikát tud hozni a frakciónk számára, ami ebben az időszakban kelleni fog az új országházban
- tette hozzá Radics Béla.