
A beszélgetés rögtön egy éles témával, a közbeszéd eldurvulásával indult. Bayer Zsolt felidézte azt az esetet, amikor az államtitkárt egy bevásárlóközpontban inzultálták.
Takács Péter hangsúlyozta, hogy az ügy nem csak az ő személyéről szól.
Úgy véli, az ellenzéki oldalon – politikusok, influenszerek és újságírók részéről – olyan retorika uralkodott el, amely minden fideszest célkeresztbe tesz. Az államtitkár szerint elképesztő, hogy aktivisták gyermekeit bántalmazzák az iskolában, vagy delegáltak autógumijait szúrják ki politikai véleményük miatt.
„Nem hiszem, hogy ilyen országban akarunk élni”
– fogalmazott Takács, hozzátéve, hogy
Magyar Péternek, mint az ellenzék vezetőjének, most már felelősséget kellene vállalnia és rendet tennie a saját oldalán.
A beszélgetés során érintették a korrupciós vádakat is. Az államtitkár „aljasnak” nevezte azokat a rágalmakat, amelyek szerint családja milliárdokat keresett volna lélegeztetőkészülékeken, hangsúlyozva, hogy
semmilyen bűncselekményt nem követett el,
és áll minden vizsgálat elé. Bayer Zsolt ezzel párhuzamosan felelevenítette a feleségét ért támadásokat, akit évek óta azzal vádolnak, hogy „eladja a magyarok vérét”. Rámutatott:
valójában a felesége volt az első a rendszerváltás óta, aki közbeszerzést írt ki a vérplazmára, és ezzel megháromszorozta az állami bevételt.
A Bayer show második felében a hangsúly az egészségügyre terelődött. Takács Péter elismerte, hogy az ágazat mindenhol a világon neuralgikus pont, de visszautasította azt az ellenzéki szlogent, miszerint 16 év alatt semmi sem történt.














