NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld

Donald Tusk: Magyar Péterrel együtt fognak dolgozni egy közös álláspont kialakításán Ukrajnáról

Katonai tiszteletadással várta Magyar Pétert a baloldali lengyel kormányfő. A ceremónia azonban nem zajlott zökkenőmentesen: a katonai sorfal előtt Donald Tusknak kellett a helyes irányt megmutatnia a magyar miniszterelnöknek.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Frissítve: 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Több kínos incidenssel kezdődött Donald Tusk és Magyar Péter találkozója: a magyar kormányfő nem találta a helyét a katonai díszsorfal előtt, lengyel hivatali kollégájának kellett útba igazítania a miniszterelnököt.

A két politikus rövid idővel később már az Európai Unió Ukrajna-politikájáról egyeztetett. A lengyel kormányfő a sajtótájékoztatón jelezte: Budapest és Varsó együtt fog működni a közös uniós álláspont megfogalmazásában. A lengyel vezető elkötelezett híve Ukrajna feltétlen anyagi támogatásának is. Korábban még azt is mondta, hogy Lengyelország nem csak szolidáris akar lenni Kijevvel, hanem pénzt is akar csinálni Ukrajna újjáépítéséből.

A magyar miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Tisza-kormány megalakulása új lehetőséget jelent a magyar-ukrán kapcsolatokban, a kárpátaljai magyarok jogainak rendezése előfeltétele annak, hogy Magyarország támogassa a csatlakozási tárgyalások elindulását. Javasolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy június elején találkozzanak a kárpátaljai Beregszászon. Magyar Péter a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a technikai szintű egyeztetések már elkezdődtek Ukrajnával a kárpátaljai magyarság jogairól.

A magyar miniszterelnök a Visegrádi Együttműködés kibővítéséről is tárgyalt Donald Tuskkal. A lengyel kormányfő szerint a V4-ek újjáélesztése egy szélesebb körű projekt része, amelynek célja, hogy visszaállítsa a régió korábbi jelentőségét. Magyar Péter egyúttal bejelentette, hogy június végéig szeretne egy miniszterelnöki szintű V4-találkozót Budapesten, Donald Tusk pedig nyitott erre.