„Az égvilágon semmi nem történt” – A Fidesz politikusa szerint tehetetlen a kormány azbesztügyben

Májusban még azonnali kormányzati intézkedést ígért Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a kirobbant azbeszt-botrány kapcsán, hangsúlyozva a lakosság egészségének védelmét. Bár a kabinet júliusban bejelentett egy 3 milliárd forintos támogatási alapot az érintett települések számára, a végrehajtási részletek elhúzódása és az érdemi lépések hiánya miatt szembetűnő a tétlenség. A helyzet Szombathelyen a legkritikusabb, ahol a mérési eredmények a levegőben az osztrák határérték mintegy háromszázszorosát mutatták ki.

  • Hírek
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Az intézkedések hiánya miatt pedig már a Tisza-kormány szombathelyi országgyűlési képviselője is felszólalt. Rápli Róbert egy Facebook-bejegyzésben bírálta a kabinetet. A politikus azt írta, hogy a szombathelyiek jogosan türelmetlenek a jelenlegi helyzetben, ezért arra kérte a kormányt, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a 3 milliárd forintos azbeszt alap részletes szabályait.  Rápli Róbert szerdán híradónknak azonban már nem akart nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Szombathelyen viszont nem várnak tovább. A város polgármestere bejelentette, hogy saját maguk oldják meg a problémát. Nemény András Híradónknak elmondta, hogy a szennyezett utak leaszfaltozásával ideiglenesen megoldható a probléma.

Az azbeszttel szennyezett települések lakói közvetlenül tapasztalják, hogy a kormány alkalmatlan az érdemi munkára - jelentette ki Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője.