
Schiffer: Túlméretezett hisztéria az, ami a Szabadság téren történt
Túlméretezett hisztériának nevezte a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítása körüli ellenzéki tiltakozást Schiffer András.
Az LMP társelnöke az ATV-ben úgy fogalmazott: a baloldal választási zakójában is benne van, hogy a pártoknak a 20. századi magyar múlt boncolgatása előrébb való volt, mint például a munkahelyteremtés kérdése. Azt hangsúlyozta: bár nem ért egyet a kormány lépésével, a fontos ügyeket súlyozni kellene.
„Nem gondolom azt, hogy ma Magyarországon valamiféle nemzeti egyetértésnek a kialakítását szolgálja, hogy a pártok egy permanens kampányban folyamatosan a történelemkönyvekben szórakoznak. Van egy nagyon kemény véleményem arról, amit a kormány tett ennek az emlékműnek az ügyében. Ugyanakkor az a handabandázás, hogy itt már holokauszttagadás történt – vagy nem tudom, miről beszéltek a kormány emlékműállítása kapcsán –, az egészen elképesztő” – mondta Schiffer András társelnök.
Náci sasnak nevezte Orbán Viktort
Többször is náci sasnak nevezte Orbán Viktort az ATV-ban Szanyi Tibor. Az MSZP-s politikus a Szabadság téri német megszállás áldozatainak emlékére tervezett emlékmű felállítása miatt kelt ki magából, majd hozzátette: ha nem a stúdióban ülne, akkor ő is a Szabadság téren őrjöngene.
Baloldali ellenzéki aktivisták kedd este bontani kezdték a kordont a Szabadság téren, ahol a térre tervezett német megszállás áldozataira emlékező szobrot állítják majd fel. Bővebben>>>
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 









