
A kereskedők szerint két tényezőnek lehet szerepe a zuhanásban. Gyengítette a forintot a J. P. Morgan londoni elemzőinek friss ajánlása, amely 299 forintos euróárfolyamot jelzett előre. Másrészt felerősödtek a jegybanki elnökváltással kapcsolatos aggodalmak is, miután a hétvégén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy stratégiai szövetséget kötnének jövő tavasszal a nemzeti bank új vezetésével, amellyel a jelenleginél jobb együttműködésre számít.