
A rezsicsökkentésnek köszönhető adatot a finnországi VaasaETT elemzőcég mutatta ki a Magyar Energetika és Közmű-szabályozási Hivatal, valamint az Energia Kontrol Austria megbízásából. A VaasaETT az uniós országokén kívül figyelembe veszi az Európai Energiaközösség egyes országai (Montenegro, Norvégia, Szerbia és Ukrajna, ezen kívül Nagy-Britannia és Svájc) fővárosának adatait is. A budapesti (magyarországi adat lényegében a rezsicsökkentés több mint 10 éve alatt csak olyankor változott a havonként elkészített, euróban készített elemzésben, amikor változott a forint/euró árfolyam is.
Áram: Párizs volt a hónap nyertese, Oslóban nagyon pórul jártak
Az eltérő árképzési modellek, illetve piaci körülmények miatt a vizsgálatba bekerült 33 fővárosból 15-ben drágult az áram, 17-ben nem változott. A legnagyobb növekedés az északi és a balti térségben jelentkezett, elsősorban időjárási okokból, és mert kiesések voltak az Estlink 2 vezetéken. A vizsgált árak Párizsban 8 százalékkal estek, egyébként ez volt februárban az egyetlen, említésre méltó csökkenés. A francia főváros lakosai annak köszönhetik a szerencséjüket, hogy az árhatóság (CRE) csökkenette a végfelhasználói tarifát, miután esett az azon belüli villamosenergia-összetevő piaci ára. Tulajdonképpen a tarifa zsugorodhatott volna 8 százalékkal jobban is, de ezt az energiaadó és a rendszerhasználati díj február 1-től hatályos emelése nem engedte.
Oslóban viszont 15 százalékkal megugrott a bruttó végfelhasználói ár, miután a Nord Pool tőzsdén a januári közel duplájára emelkedtek a nagykereskedelmi árak arra reagálva, hogy szűkült a kínálat a víz- és szélerőművek megcsappant termelése miatt. A háztartások szintjén megjelenő drágulás még azt a támogatást is elnyelte, amelyek a kormány a kilowattóránként 75 örés (øre) nagykereskedelmi ár esetén nyújt.
Mindhárom balti főváros lakosainak nagyobb lett az áramtarifája (Vilnius 7 százalék, Riga 7 százalék és Tallinn 5 százalék), különöző okokból. Szintén szerepe volt
Erre a kábelre nagy szerepe jut az olcsóbb finn áram importjában olyan időszakokban, amikor magasabbak a nagykereskedelmi árak.
Gáz: ideges maradt a piac, sok minden alakította a rezsit
Egy százalékos volt februárban a lakosság által vásárolt földgáz átlagos bruttó árának növekedése is. A vizsgált 27 fővárosból 12-ben volt áramelkedés, 14-ben nem volt változás, míg Rómából szerény, 1 százalékos csökkenésről érkezett adatt. Az Európában meghatározó, hollandiai TTF gáztőzsdén tovább erősödve 58 eurós új, megawattonkénti rekordra nőtt a jegyzés február 10-én, utoljára 2023 februárjában lehetett hasonlót tapasztalni. A csúcsot azonban éles, 45 eurón landuló csökkenés követte. Az árak azért nőttek, mert
Az átlagos európai tárolói szint 50 százalék alá esett, míg tavaly ilyenkor 67 százalékon állt a mutató. Válaszul az EU azt tervezi, hogy lazítja a tárolók feltöltési kötelezettségét. Ennek lehetősége és a geopolitikai okok is növelik az európai gázpiaci bizonytalanságokat.
A lakossági gáz februárban Athénben drágult a legnagyobb mértékben: 4 százalékkal. A görögországi árképézést döntően a TTF jegyzéseihez kötik.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Németh András Péter