
Az idén is jellemző, hogy az új ügyfelek kedvezőbb díjat kapnak, mint a régiek, érdemes ezt kihasználni - viszont már csak pár napig tart az akció. Ha elégedetlen a mostani szerződésével, nem érdemes az utolsó napra hagyni a felmondást, hiszen tavaly a kampány zárónapján hosszú sorok álltak sorban a biztosítók ügyfélszolgálatain. Ha váltani akar, célszerű még ezen a héten felmondani a szerződését.
A legnagyobb veszély egy lakásbiztosításnál az alulbiztosítottság. Ebben az esetben a biztosítási összeg kisebb, mint az a kár, ami bekövetkezhet az ingatlanban.
Gondolja át, mennyibe kerülhet újjáépíteni az ingatlanát, ha megsemmisülne, és ez alapján állapítsa meg a biztosítási összeget. Ez manapság már 1 millió forint is lehet négyzetméterenként, és ez az összeg akkor is érvényes, ha az ingatlant nem lehet 1 millió forintos négyzetméteráron eladni a piacon – áll a Bank360.hu közleményében. Az alap lakásbiztosítások sokszor nem tartalmazzák az olyan speciális tárgyak biztosítását, mint a drága hőszivattyúk, a napelemek, vagy a kertben lévő drága bútorok, medence, jakuzzi. Szintén érdemes külön fedezetbe venni az értékes műtárgyakat, ékszereket, amelyekre az alap biztosítások jellemzően csak limitált fedezetet kínálnak.
Vannak hasznos biztosítás-kiegészítők is
Általában mindenki számára hasznos lehet egy balesetbiztosítás, de ha egyedül él, ne fizessen azért, hogy kiterjesszék ezt a háztartásban élő többi személyre is.
Az asszisztencia szolgáltatások szintén hasznosak lehetnek.
Ha van ilyen a biztosításban, vészhelyzet esetén küld a biztosító zárszerelőt, duguláselhárító vízszerelőt, villanyszerelőt, ablakost. Kisállat kiegészítőt is választhat, akinek szüksége van rá, a jogvédelem biztosítás is jól jöhet, kertes házban pedig hasznos lehet darázsirtásra szóló kiegészítőt is kötni.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Canva