Magyar Péter olyan beruházást is átadott, amely még az előző kormány alatt indult

A politikában az átadóünnepség látványos, a beruházási időrend kevésbé. Magyar Péter esetében ezért érdemes különválasztani, mely gazdasági eredmények születtek a jelenlegi kormány alatt, és melyeket örökölt készülő projektként.

Vágólapra másolva!

Magyar Péter kormányzása alatt valóban több gyárbezárásokról szóló bejelentés érkezett: Tószegen az Accell mintegy 400 munkahelyet szüntetett meg, Bonyhádon körülbelül 150 dolgozót érint a zománcgyár felszámolása, Győrben pedig a WKW 470 munkavállalótól válik meg. Palóc André szerint ez már a „gyárbezárások időszaka”. A cégek ugyanakkor saját döntéseiket piaci, pénzügyi és megrendelési problémákkal indokolták. 

Közben célba érnek korábban elindított fejlesztések is. A Mercedes kecskeméti gyára júliusban új gyáregységgel bővült, az ünnepségen Magyar Péter is részt vett. A kecskeméti Mercedes-beruházás azonban 2022-ben indult: az akkori kormány 400 milliárd forintos fejlesztést jelentett be, 14 milliárd forint állami támogatással. Ez tehát dokumentáltan Orbán-kormány által előkészített beruházás volt.