NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Orbán: Ezt a hibát még egyszer nem lehet elkövetni

Felelõsség az országot vezetõ politikusok, a brutális rendõri fellépés és a megélhetési válság kapcsán. Orbán Viktor szerint ezek nem taktikai kérdések, hanem a demokrácia alapkérdései. A Fidesz elnöke mindezekrõl a Hír Televízióban beszélt.

  • 2006. november 27., hétfő 11:25
Vágólapra másolva!


A Fidesz elnöke szerint ahhoz, hogy értelmesen lehessen a reformokról beszélni, két elõfeltételnek kell teljesülnie. Az egyik a felelõsségre vonás, a másik pedig a garancia. Egyrészt meg kell állapítani, hogy ki tartozik felelõsséggel a kialakult helyzetért, másrészt pedig az embereknek garanciát kell adni arra, még egyszer ez nem fordulhat elõ. Vagyis nem tûnik el az a pénz, amit beszednek tõlük. A demokrácia lényege ugyanis az elszámoltathatóság – fogalmazott Orbán Viktor.

- Még egyszer azt a hibát, ami 1990-ben történt, amikor is az Antall-féle MDF megegyezést kötött a korábbi elittel, hogy a békés rendszerváltás érdekében a felelõsség kérdését nem állítják a politikai viták középpontjába, és ennek mind a mai napig isszuk a levét, ezt a hibát még egyszer nem lehet elkövetni – jelentette ki Orbán.

A pártelnök szerint a felelõsség kérdése nem taktikai kérdés, hanem a demokrácia alapkérése. Addig pedig nem lehet helyreállítani az emberek demokráciába vetett bizalmát, amíg a megélhetési válságot okozó politikusokat felelõsségre nem vonják. A válság okának pedig, vagyis a miniszterelnöknek le kell mondania – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

A pártelnök a felelõsség kapcsán példaként említette, hogy az országot vezetõ milliárdos politikusok mindig azt hangoztatják: az országot úgy kell irányítani, mint egy részvénytársaságot. S bár Orbán Viktor ezzel nem ért egyet, leszögezte: ha már ez a koncepció, akkor a döntésekért is olyan módon kell vállalni a felelõsséget, mint ahogy az a részvénytársaságok esetében történik. Éppen ezért az elsõ adandó alkalommal, amikor olyan lesz a helyzet Magyarországon, hogy a mostani vezetõkkel szembeni büntetõjogi és pénzügyi felelõsségnek érvényt lehet szerezni, akkor ezt meg kell és meg is fogják tenni – tette hozzá a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.

Az október 23-ai események és a brutális rendõrségi fellépés kapcsán Orbán Viktor úgy vélekedett: egy demokrata kormány nem vereti össze a saját népét. Ráadásul az ellenzéki politikus azt is kijelentette: megkockáztatja, hogy a rendõrség a békés emberekkel szembeni akciójában végig maga mögött tudhatta a kormányzat jóváhagyását és biztatását. - Ilyen durván megsérteni az elemi demokrácia szabályait a rendõrök csak akkor merik, ha világos biztatást kapnak erre, és védelmet ígérnek nekik. Ezért tüntetgetik ki õket azóta is – fogalmazott Orbán.

Erdõs Miklós, a Kontraszt mûsorvezetõje Orbán Viktort pártelnöki ambícióiról is kérdezte, aki úgy fogalmazott: szívesen vállalja a Fidesz elnöki feladatainak ellátását a tavaszi kongresszus után is. Hozzátette: annak csak örülni fog, ha lesznek kihívói a pártelnöki posztért, de reméli, hogy továbbra is megkapja a támogatást.