Kiszámítható jövőt követeltek

A kormány megszorító intézkedései miatt tüntettek a szakszervezeti vezetők Portugáliában. Bár az alkotmánybíróság a múlt hónapban megsemmisítette a kormány több megszorító rendelkezését, a kabinet újabb több mint 1 milliárd eurós kiadáscsökkentéssel tartaná 3 százalék alatt a költségvetési hiányt.

  • 2013. május 02., csütörtök 12:11
Vágólapra másolva!

A munka ünnepén a munkanélküliség ellen tüntettek Portugáliában, ahol Görögország és Spanyolország után a legmagasabb az állástalanok aránya, 17,5 százalék. A fiatalok munkát és kiszámítható jövőt követeltek a tüntetésen.

„Azért vagyok itt, hogy a fiatalokat sújtó elhelyezkedési bizonytalanság és az egyre nagyobb terheket viselő nyugdíjasok kizsákmányolása ellen tiltakozzak” – nyilatkozta az egyik tüntető.

A portugál alkotmánybíróság április elején az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a kormány több költségcsökkentő intézkedését. Emiatt az idei költségvetésben hatalmas rés keletkezett, amit a kabinet a fogyasztás visszaszorításával és a közalkalmazottak juttatásainak megnyirbálásával igyekszik ellensúlyozni. A szakszervezetek tiltakoznak az újabb megszorítások ellen.

„Mi már korábban is nemet mondtunk a megszorításokra, többek között a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek megnyirbálására” – mondta el Carlos Silva szakszervezeti vezető.

A portugál kormány azt tervezi, hogy május közepéig a parlament elé terjeszti azokat az intézkedéseket, amelyekkel új forrásokat keres az idei költségvetési terv végrehajtásához. A miniszterelnök továbbra is ragaszkodik a büdzsé kiadási oldalának csökkentéséhez, így további több mint 1 milliárd eurós megszorítást tervez az idén. Ebből 600 millió eurónyi forráskivonás érintheti az egészségügyet, az oktatást és a társadalombiztosítást. A kabinet azt várja, hogy ezzel az euróövezeti mentőcsomagban vállalt pályán tarthatják a költségvetést. Az elemzők szerint viszont még ez is kevés lesz ahhoz, hogy a hiányt az előírt 3 százalék alatt tartsa Portugália.