
Az izraeli rendőrök csak gyalog engedték át a damaszkuszi kapun a palesztinokat a Jerulázsem óvárosában lévő al-Aksza-mecsethez. A muszlim világban a böjti hónap, azaz a ramadán utolsó péntekje az egyik legfontosabb imanap. Ez az al-Kudsz, azaz Jeruzsálem napja, idén több mind kétszázezer hívő szeretett volna eljutni az iszlám harmadik legszentebb helyére.
„Szörnyen megszigorították a bejutást. Csak a negyven év fölötti férfiakat engedték be, negyven év alatt senkit sem” – mondta el egy dzseníni lakos.
A szigorítás ellen az imanap előtti estén palesztin fiatalok tüntettek, az izraeli rendőrség többeket előállított, de a hivatalos közlés szerint őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba nem került senki.
Az iráni iszlám köztársaság fővárosában, Teheránban is megemlékeztek az al-Kudszról, az új elnök, akit két nap múlva iktatnak be hivatalába – biztonsági emberek gyűrűjében vett részt a felvonuláson. Beszédet az elődje, Mahmud Ahmadinezsád mondott, aki elnökként utoljára üzenhetett Izraelnek és a zsidóknak.
„Nincs helyetek a régióban. Itt vagytok még, de már világszerte feltámadt a szél, amely viharrá dagad. Figyelmeztetlek benneteket, Isten legyen rá a tanúm, a pusztító vihar már útban van és az alapokig lerombolja a cionizmust” – fogalmazott a távozó elnök.
Izraelben is megünneplik Jeruzsálem napját, de nem a palesztinokkal egy napon. Az izraeliek arra emlékeznek, hogy az 1967-es hatnapos háborúban egyesítették Jeruzsálemet, amelyet azóta is Izrael egységes és oszthatatlan fővárosának tekintenek.
Továbbiak a témában
1 perc Paláver – A Tisza megkezdte a rezsicsökkentési program kivezetésének előkészítését
1 perc Ezrek tüntettek a németországi Erfurtban a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) kétnapos pártgyűlése ellen
1 perc 









