
Bocsánatkéréssel kezdte beszédét a spanyol miniszterelnök a madridi parlamentben, de nem a korrupciós vádak miatt. Mariano Rajoy szerint nem igaz, amit pártjának korábbi kincstárnoka állít, hogy a néppárti vezetők évekig adózatlanul, zsebbe kapták a fizetésük egy részét. Azt mondja: az elutalt összeg mindig csak fizetéskiegészítés volt, és a pártkincstárnok hibája, hogy ezt nem jól tüntették fel. „Sajnálom, hibáztam, nem a megfelelő emberben bíztam meg” – hárította a miniszterelnök a vádakat a pártkincstárnokra. Aki egyébként már őrizetben van és a nyomozás során vallott a néppárti vezetőkre. Rajoy szerint lejáratókampányról van szó.
– A bíróság majd eldönti, hogy a vádakból mi igaz. Én annyit mondhatok, hogy a néppártnál soha nem létezett kettős könyvelés, nem voltak adózatlan bevételek, visszaélések. Ami engem illet, az összes jövedelmem szerepel az adóbevallásaimban, ezek pedig tíz évre visszamenőleg nyilvánosak – tette hozzá a kormányfő.
Rajoy pártja többségben van a parlamentben. Az ellenzék hiába fenyegetőzött bizalmatlansági indítvánnyal, elbuknának vele. „A miniszterelnök ártatlan arccal mondja, hogy nem is úgy történt, ami történt és az egész országtól azt várja, hogy ezt el is higgyék neki. Rajoy elvesztette szavahihetőségét" – szónokolt az ellenzéki szocialista frakció vezetője, Alfredo Perez Rubalcaba.
A botrány ellenére a néppárt még mindig népszerűbb a spanyol szocialistáknál, igaz, a korábbi 40 százalék helyett már csak 25 százalék szavazna rájuk. A kormány programját viszont Brüsszelben is támogatják, mert végrehajtják a megszorításokat.
Továbbiak a témában
1 perc Paláver – A Tisza megkezdte a rezsicsökkentési program kivezetésének előkészítését
1 perc Ezrek tüntettek a németországi Erfurtban a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) kétnapos pártgyűlése ellen
1 perc 









