NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Donald Trump: Nem vagyok rasszista

Donald Trump: Nem vagyok rasszista

„Azok nem voltak rasszista üzenetek. Egyetlen rasszista csont sincs a testemben!” – közölte keddi Twitter-üzeneté­ben Donald Trump amerikai elnök, utalva a négy demokrata párti kongresszusi képviselőnő és közte napok óta dúló vitára. Trump megismételte korábbi kijelentését, miszerint a szóban forgó politikusok „utálják az országunkat”.

  • 2019. július 17., szerda 10:36
Vágólapra másolva!

A konfliktust az váltotta ki, hogy az elnök a hétvégén felvetette: egyes képviselőknek, akik bírálják az amerikai kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak. Nem nevezte néven a politikusokat, csupán progresszív demokrata törvényhozó nőkről beszélt, akik rosszindulatúan bírálják a kormányt, vissza kellene menniük azokba az országokba, amelyeknek „a kormányai katasztrofálisak, a világon a legrosszabbak, legkorruptabbak és alkalmatlanok, ha egyáltalán van működő kormányuk”. A négy demokrata párti politikus Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Rashida Tlaib és Ayanna Pressley, akik Omar kivételével ­valamennyien az Egyesült Államokban születtek.

Hétfői sajtóértekezletükön Ocasio-Cortez és Pressley arról beszélt, hogy Trump megjegyzései elvonják a figyelmet az olyan jelentős kérdésekről, mint az egészségügy vagy a migráció. ­Tlaib és Omar az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás megindítását szorgalmazta.

A washingtoni képviselőház kedden késő este jelképes szavazást tartott arról, hogy ­elítéljék-e Trump megjegyzéseit.

Magyar Nemzet