NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Az Iszlám Állam feltámadásától tartanak

Az Iszlám Állam feltámadásától tartanak

Nem állítja le a szíriai hadműveletet a török elnök. Recep Tayyip Erdoğan kiemelte: országa nem tart semmilyen szankciótól. Hozzátette: abban az esetben vonja vissza a török csapatokat, amennyiben a szíriai kurd fegyveresek elhagyják a határ menti sávot. Eközben a NATO főtitkára aggodalmának adott hangot, mivel a harcok miatt ismét újjáéledhet az Iszlám Állam terrorszervezet Szíriában és Irakban is.

  • 2019. október 16., szerda 16:19
Vágólapra másolva!

Összecsapásoktól hangos az észak szíriai Manbizs városa. A polgárháború sújtotta országban már szinte mindenki harcban áll egymással. A török csapatok a kurd erőket, míg a kurdok a szír és orosz hadsereg támogatásával az ankarai katonákat támadja.

Az összecsapásokban már több tucat civil halt meg. A konfliktus miatt az ENSZ szerint már több mint 200 ezren kényszerültek otthonaik elhagyására, és több százezer ember van veszélyeztetett helyzetben.

Az pedig csak olaj a tűzre, hogy a kialakult káosznak köszönhetően egyre több Iszlám Állam tag szökik meg az észak szíriai börtönökből.

Párizs szerint Törökországot és az Egyesült Államokat nagyon súlyos felelősség terheli az észak szíriai harcok miatt.

- hangsúlyozta a francia miniszterelnök, Édouard Philippe.

A NATO-főtitkára is aggodalmának adott hangot.

- hangsúlyozta Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár.

A török elnök azonban világossá tette, hogy a hadművelet addig folytatódik, amíg létre nem hozzák a biztonsági övezetet Szíriában.

A Béke Forrása fedőnevű offenzíva addig tart, amíg a török csapatok 30-35 kilométeres mélységben ellenőrzésük alá nem vonják nyugaton a szíriai Manbídzs, keleten pedig az iraki határ közötti sávot. Nem fordulunk vissza erről az útról, amíg ezt el nem érjük. Azonban ha az ellenséges milíciák hátra hagyják fegyvereiket és megsemmisítik a korábban állított csapdákat és elhagyják a biztonsági öveztet, akkor az invázió magától véget ér - szögezte le Recep Tayyip Erdogan.

Az offenzíva kezdete óta az USA gazdasági szankciókat léptetett életbe Törökországgal szemben. Washington emellett felszólította Ankarát, hogy állítsa le a hadműveletet. Az amerikai alelnök és a külügyminiszter valamint Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója csütörtökön pedig ellátogat Törökországba is.

Erdogan azonban jelezte: hiába jönnek, ő csak Trumppal hajlandó tárgyalni a katonai akcióról.

Hír TV