
Több tucat ember vesztette életét Izraelben, miután pánik tört ki egy ünnepségen
Több tucatnyi ember vesztette életét egy izraeli vallási ünnepségen, miután a hatalmas tömegben agyontaposták őket. A koronavírus járvány óta ez volt az első nagyobb tömegrendezvény az országban. A hatóságok szerint nem lett volna szabad annyi embert beengedni a helyszínre.
Az utóbbi egy évben nem láthattunk ehhez hasonló képsorokat, mivel a koronavírus-járvány miatt világszerte elmaradtak a tömegrendezvények.
Az első nagyobb ünnepség viszont rögtön tragédiába torkollt. Több mint 40-en vesztették életüket miután halálra taposták őket a zsidó misztika ünnepén Izraelben. A hagyományok szerint ilyenkor az emberek máglyákat gyújtanak, egész éjjel táncolnak és imádkoznak.
Bár Izraelben az oltási kampány sikeressége miatt kevés a napi új fertőzött, a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy veszélyes lehet megtartani a rendezvényt.
Az eset után először azt közölték, hogy leszakadt egy emelvény. Később azonban kiderült, hogy túl sokan voltak a rendezvényen és a lökdösődésben sokan megcsúsztak, majd elestek és halálra taposták őket.
Hír TV














