

A francia választásokat követő elemzések egyöntetűen arról beszélnek, hogy még egyértelmű kormányzásra alkalmas többség sem alakult, az ország elképesztő káosz felé halad. „ Macron a helyzet tisztázását ígérte a Nemzetgyűlés feloszlatásával, de ez hosszú időre zűrzavarba sodorja Franciaországot” - írja a Le Figaro. "Emmanuel Macron tisztázást ígért… de a helyzet még ködösebb és zavarosabb lett a mostani parlamenti választások után (...) A franciák értetlenül állnak az eredmények előtt, úgy vélik, hogy kormányozhatatlanná vált a Nemzetgyűlés, és nehezen látható, hogy merre tartunk"- írja a Le Parisien. Egy biztos, Macron és a szélsőbal pártjelöltjeinek több mint 200 esetben történő összehangolt visszalépése miatt a Mélenchon-féle szélsőbaloldal győzött.
Mélenchon filozófia-irodalom szakon végzett a besançon-i egyetemen, ahol közeli kapcsolatba került a nemzetközi kommunizmussal, és friss diplomával a kezében első útja az „Internacionalista Kommunista Szövetség” (IKSZ) irodájába vezetett, ahol a szervezetbe belépve a trockista eszmék hívévé válik, akárcsak később a francia szocialisták kormányfője, Lionel Jospin.
1972 és 75 között az IKSZ besançon-i irodavezetője, már említett fedőnevén vesz részt a különböző munkássztrájkok szervezésében, de nem egészen világos ideológiai indíttatásból (egyesek szerint puszta karrierizmusból) távolodni kezd a leninizmustól, és Mitterrand (a későbbi szocialista elnök) köre mellé csapódik, aki 1971-ben egyesítette a baloldali erőket a Szocialista Párt égisze alatt. Aktivistaként gyorsan emelkedik a ranglétrán, és hamar Claude Germon fontos szocialista politikus, polgármester kabinetfőnöke lesz. Germon több mint 10 évig volt nemzetgyűlési képviselő; az a mondás a francia belpolitikában, hogy ő fedezte fel Mélenchont, másfelől pedig Mélenchon Germontól egyfajta machiavellisztikus hatalomgyakorlást tanult el. (Germon 1993-ban ügyészségi eljárás alá került közbeszerzési csalás és befolyással üzérkedés vádjában - ez volt az „Affaire Urba”). A Mitterrand környékén eltöltött 10 év alatt (1976-1986) egyre inkább radikalizálódik, figyelme kiterjed a dél-amerikai kommunista mozgalmakra, élteti Fidel Castrót, Che Guevara lelkes híve, később már a szocialista párt radikális balszárnyával is szakít és a kommunista párt felé fordult.
A teljes cikk az Origo honlapján olvasható.
Fotó: AFP